Nem bővül tovább az F1-es mezőny - F1VILÁG.HU

Nem bővül tovább az F1-es mezőny

HIRDETÉS

Az AUTOSPORT értesülései szerint két csapat is elhasalt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kiválasztási procedúráján, így nem csatlakozhat a Forma-1 mezőnyéhez 2016-ban vagy 2017-ben.


Az AUTOSPORT értesülései szerint két csapat is elhasalt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kiválasztási procedúráján, így nem csatlakozhat a Forma-1 mezőnyéhez 2016-ban vagy 2017-ben.

A sportot irányító testület még májusban írt ki pályázatot, a Forma-1-es szereplésre pályázó csapatok pedig július 23-ig adhatták be terveiket az FIA-nak.

Úgy tudni, két istálló küldte el kérelmét a szövetségnek, ám egyik sem felelt meg az FIA kritériumainak, így a Haas jövő évi csatlakozása után egy ideig biztosan nem bővül az F1-es mezőny.

„Megerősíthetjük, hogy az FIA két csapat kérelmét kapta meg, de sajnos egyik pályázó sem felelt meg az FIA kritériumainak, noha minden lehetőséget megkaptak a bizonyításra. Ezért most lezártnak tekintjük ezt a kört” – mondta a Nemzetközi Automobil Szövetség szóvivője.

Azt nem tudni, pontosan mely csapatok kívántak feljebb lépni, a pletykák szerint azonban egyikük a GP2-ben élcsapatnak számító ART Grand Prix.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!