Költségplafon-ügy

Nem fél változtatni versenyzőpárosán a McLaren

Sem Jenson Buttonnak, sem Sergio Péreznek nincs érvényes szerződése a Forma-1 2014-es idényére, a McLarennél pedig azt mondják, a versenyzőkkel kapcsolatos folytonosság nem élvez prioritást a Honda-éra kezdetére.


Sem Jenson Buttonnak, sem Sergio Péreznek nincs érvényes szerződése a Forma-1 2014-es idényére, a McLarennél pedig azt mondják, a versenyzőkkel kapcsolatos folytonosság nem élvez prioritást a Honda-éra kezdetére.

Az AUTOSPORT című angol szaklap értesülései szerint Button szerződésének egyik kulcskérdése, hogy a 2009-es év legjobbja csupán a jövő évre kötelezi-e el magát csapatával, vagy esetleg aláír egy hosszabb szerződést a wokingi gárdával.

Hirdetés
 

Jonathan Neale, a McLaren ügyvezetője azonban elárulta, nem okozna gondot a csapatnak az sem, ha változtatni kellene versenyzőpárosán az új motorszállító, a Honda érkezésekor.

„Amit egy csapat igazán akar, az tehetség és teljesítmény” – mondta a szakember.

„Megmutattuk a múltban, hogy nem félünk változtatni, ha úgy érezzük, szükség van rá, legyen szó akár a csapat szerkezeti felépítéséről, akár a versenyzőpárosról.”

„Izgatottan várjuk a Honda visszatérését, a színfalak mögött pedig nagyon keményen dolgozunk azon, hogy sikeresek legyünk majd. De persze nagyon reméljük, hogy 2014-re egy nagyon versenyképes hajtásláncot kapunk a Mercedestől.”

Neale elárulta, a csapatnak, illetve a versenyzőknek sem áll szándékában változtatni 2014-re vonatkozóan, de ennél többet egyelőre nem mondhat.

„Nem kommentáljuk a pletykákat egészen addig, amíg készen nem állunk egy bejelentésre” – fogalmazott. „Remélem, hogy most már nem tart sokáig a dolog, és tisztázhatjuk, mi is lesz.”

„Ez az a szakasza a szezonnak, amikor mindenki beszél mindenkivel, akár a technikai személyzetről, akár a versenyzőkről van szó.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Nem fél változtatni versenyzőpárosán a McLaren
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!