Nem haragszik Verstappenre a Toro Rosso, sőt! - F1VILÁG.HU

Nem haragszik Verstappenre a Toro Rosso, sőt!

HIRDETÉS

A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost azt mondja, versenyzőjük, Max Verstappen jól tette, hogy figyelmen kívül hagyta a csapatutasítást a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon.


A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost azt mondja, versenyzőjük, Max Verstappen jól tette, hogy figyelmen kívül hagyta a csapatutasítást a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon.

A holland versenyzőt a futam utolsó köreiben utasította arra versenymérnöke, engedje el maga mellett a mögötte érkező csapattársat, Carlos Sainzot, hogy a spanyol megpróbálhassa megelőzni az előttük autózó Sergio Pérezt.

Ha Sainz nem járt volna sikerrel, természetesen visszaengedte maga elé csapattársát, Verstappen azonban nem engedelmeskedett, és nem engedte előre a spanyolt.

„A csapat szerette volna, hogy helyet cseréljenek, mert úgy gondoltuk, Carlos gyorsabb volt az új gumikkal, de nem ez volt a helyzet, nem tudott felzárkózni” – mondta Franz Tost csapatfőnök.

„Túl messze volt, szóval Max azt mondta, hogy nem, és helyesen tette. Szóltam a csapatnak, hogyha Carlos nincs elég közel, akkor nincs értelme a helycserének, mert soha nem kapta volna el Pérezt.”

„Max helyesen cselekedett, mert Calos egyszerűen túl messze volt, 3-5 tizeddel lemaradva.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!