Nem indul jól a McLaren bahreini hétvégéje - F1VILÁG.HU

Nem indul jól a McLaren bahreini hétvégéje

HIRDETÉS
Nem indul jól Carlos Sainz és a McLaren Forma-1-es csapatának bahreini hétvégéje: a spanyol versenyző a szezon második versenyén más a második kinetikus energia-visszanyerő rendszerét (MGU-K) használja fel.
Fotó: McLaren

A versenyzők egy idényen belül csupán kettőt használhatnak fel ebből a motorkomponensből, Sainz pedig már most a másodikat lesz kénytelen használni, miután problémái támadtak autójával két héttel ezelőtt, Melbourne-ben.

Mivel a McLarennek már a téli teszteken is gondjai voltak az MGU-K-val, Sainz elismerte, ez a motorkomponens kétségkívül a csapat egyik „gyenge pontja”.

„Remélhetőleg a Renault megvizsgálja, illetve tudott kezdeni vele valamit az elmúlt napokban” – mondta a spanyol.

„Remélhetőleg megtalálták, mi volt vele a probléma. Erre a versenyre van néhány megoldásunk már, de hogy működnek-e, azt még nem tudjuk. De való igaz, hogy volt néhány problémánk ezzel a teszten, szóval az autó egyik gyenge pontja ez.”

„Tovább kell dolgoznunk, hogy ne dobjunk el több pontot, Ausztráliában ugyanis ez történt.”

Sainz hozzátette, egyáltalán nem elfogadható az, hogy ilyen hamar műszaki problémáik támadtak, még akkor sem, ha közben a Renault-motor teljesítménye javult.

„Az erőforrás erős az egyenesekben. Megtettük a lépéseket a megfelelő irányba, aminek örülünk is, de az első verseny 11. körében kiesni nem elég jó…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!