Nem kerül hátrányba 2014-ben a Sauber - F1VILÁG.HU

Nem kerül hátrányba 2014-ben a Sauber

HIRDETÉS

A Sauber Forma-1-es csapatánál nem aggódnak amiatt, hogy a szezon második felében mutatott remeklés miatt hátrányból vághatnak csak neki a 2014-es világbajnoki sorozatnak.


A Sauber Forma-1-es csapatánál nem aggódnak amiatt, hogy a szezon második felében mutatott remeklés miatt hátrányból vághatnak csak neki a 2014-es világbajnoki sorozatnak.

A svájci kiscsapat meglehetősen gyenge formában kezdte az idei Forma-1-es szezont, a nyári szünetet követően azonban kiváló teljesítményt nyújtott.

Tom McCullough, a Sauber leköszönő főmérnöke elárulta, az előrelépés nem igényelt komoly technikai módosításokat, éppen ezért az istálló folyamatosan dolgozhatott jövő évi versenyautóján.

„Őszintén szólva nem sokat változtattunk az autón a szezon második felében” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak.

„Már régen elkezdtünk dolgozni a 2014-es autón, megkezdtük a CFD-munkát és az aerodinamikai dolgokat. Igen, egy kicsit valóban több dolgunk volt a 2013-as modellel, mint szerettük volna, de volt egy külön csapat, mely keményen dolgozott ezen, és megtanultunk rengeteg dolgot, miközben próbáltunk megoldásokat találni, ezeket pedig hasznosíthatjuk a jövő évi modell esetében is.”

„Ami az erőforrásokat illeti, szerencsések voltunk, hogy nem fordítottunk túl nagy figyelmet az idei autóra.”

„Magunkba néztünk, és úgy gondoltuk, nem végeztünk elég jó munkát az év elején – ez teljesen világos. De megértettük a legfőbb problémákat, és arra összpontosítottunk, hogy ezeken javítsunk. Rengeteg minden teljesen rendben volt, de volt néhány dolog, ami nem.”

McCullough távozását hivatalosan még nem jelentette be a Sauber, ám várhatóan jövőre már a Force India csapatánál folytatja pályafutását.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!