Nem lesz éjszakai verseny Oroszországban - F1VILÁG.HU

Nem lesz éjszakai verseny Oroszországban

HIRDETÉS
58

Meghiúsulni látszanak azon tervek, melyek szerint éjszakai versennyé válna az F1-es Orosz Nagydíj – ennek lehetőségét a miniszterelnök-helyettes zárta ki.

Az Orosz Nagydíj vezérigazgatója, Sergey Vorobyev nemrégiben úgy nyilatkozott, 2020 előtt éjszakai versenyt rendezhetnének – azzal tisztában volt, hogy a kormánynak ezt még engedélyeznie kell, ugyanis további költségekkel járna a villanyfényes futam rendezése.

A helyettes miniszterelnök, Dimitry Kozak azonban visszautasította a javaslatot, szerinte nincs szükség módosítani a jelenlegi helyzeten.

„Ami az éjszakai versenyeket illeti, megnéztük a szocsi közvetítéseket most, és azt kell mondjam, igazán mesés. Láthatjuk a gyönyörű olimpiai helyszíneket, a csodálatos tájakat, szóval nincs szükség arra, hogy az esti órákra áttegyük” – nyilatkozta a politikus.

Kozak hozzátette, találkozott a Liberty Media vezetőjével, Chase Carey-vel, és nagyon izgatottak az F1 új tulajdonosának tervei miatt.

„Beszélgettünk a folytatásról a Forma-1 új menedzsmentjével” – mondta. „Minden területen megegyezésre jutottunk, csodálatos együttműködési tapasztalattal rendelkezünk, így semmi nem fog változni. A Forma-1 továbbra is életben tartja az olimpiai infrastruktúrát, szóval egy további lehetőséget ad, hogy ezt az örökséget használjuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!