Lépj be az F1Világ Paddockba és kövesd velünk a Francia Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Nem sokon múlt, hogy Perez kiessen a bakui versenyen

Nem sokon múlt, hogy Sergio Perez ne jusson el a kockás zászlóig a Forma-1-es Azeri Nagydíjon, a mexikói versenyző autójával ugyanis műszaki gondok támadtak a verseny során.

Perez sokáig a második helyen autózott Bakuban, ám az élre került, amikor csapattársa, Max Verstappen egy durrdefekt miatt kiállni kényszerült.

A versenyt piros zászlókkal megszakították, Perez azonban meg tudta tartani az első helyet, és végül megszerezte első győzelmét a Red Bull színeiben.

A leintés után mindazonáltal elárulta, nem sokon múlt, hogy a Red Bull pont nélkül zárja az azeri versenyt.

„Először is el kell mondanom, nagyon sajnálom Maxot, mert nagyszerű versenyt produkált, és tényleg megérdemelte volna ezt a győzelmet” – mondta a mexikói a leintést követően.

„Hihetetlen eredmény lett volna a kettős győzelem a csapat számára. De végső soron így is egy fantasztikus nap ez számunkra. Közel voltunk ahhoz, hogy kiálljunk az autóval, de szerencsére be tudtuk fejezni a futamot. És tényleg nagyon nehéz volt egészen a leintésig.”

Perez rögtön a futam leintése után, a bokszkijáratnál le is parkolta autóját mérnöke utasítására, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner pedig elárulta, egy hidraulikai probléma merült fel az autóval.

„Egy hidraulikai problémát is kezelnie kellett, és nagyon aggódtunk amiatt, hogy az autó nem tudja befejezni a versenyt – ezért is parkolt le rögtön a leintés után” – magyarázta a csapatfőnök.

„Azt gondoltuk, hogy csak az újraindításnál veszíthetjük el a győzelmet, de szerencsére az egész remekül összejött, Sergio pedig igazán nagyszerű munkát végzett.”

Az újraindításnál Lewis Hamilton Perez elé tudott kerülni, az 1-es kanyart azonban elfékezte az angol, így a Red Bull megtarthatta az első helyet a leintésig.

Győzelmének köszönhetően Perez a 3. helyre jött az összetettben, a Red Bull pedig 26 pontosra növelte előnyét a Mercedesszel szemben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!