Orosz Nagydíj

Nem száll el a sikertől a Williams

Még a szombati időmérő edzés után sem számított a Williams csapata arra, hogy megnyerheti a vasárnapi Spanyol Nagydíjat, és az alakulatnál tudják, a barcelonai győzelem nem jelenti azt, hogy mostantól rendszeresen az élmezőnyben csatázhatnak majd.


Még a szombati időmérő edzés után sem számított a Williams csapata arra, hogy megnyerheti a vasárnapi Spanyol Nagydíjat, és az alakulatnál tudják, a barcelonai győzelem nem jelenti azt, hogy mostantól rendszeresen az élmezőnyben csatázhatnak majd.

Pastor Maldonado fantasztikus versenyzést bemutatva, az első helyről rajtolva nyert a katalán fővárosban, ezzel Juen-Pablo Montoya 2004-es brazíliai sikere óta a Williams első diadalát ünnepelhette.

Toto Wolff, a grove-i istálló igazgatótanácsának tagja azonban nem kerget illúziókat: elmondása szerint bár ez az eredmény nagy lökést adhat a csapatnak, tudják, hogy nehéz lesz folyamatosan az élen harcolni.

„Meg tudnám szokni az ilyen versenyeket. De azt hiszem, nem számíthatunk arra, hogy mindig ilyen eredményekre leszünk majd képesek, vagy, hogy mostantól élcsapat vagyunk” – mondta Toto Wolff.

„Viszont határozottan nagy lendületet ad a csapatnak – Pastornak és Brunónak [Senna] is. Reálisan nézve a dolgokat nem álmodhattunk győzelemről. Az első versenyeket különböző csapatok nyerték meg, láthattuk, hogy a Mercedesnek is vannak hullámvölgyei. Hogy a dolog a gumik megfelelő működtetéséről, vagy egyéb dolgok kombinációjáról szól-e, azt még analizálni kell.”

„De nem álmodtam a győzelemről. Még az időmérő edzés után sem. Arra törekedtünk, hogy higgadtak maradjunk és szolid pontokat szerezzünk. Pastor terve is ez volt reggel, szóval nem begőzölve, őrült módjára hajtott a győzelemért.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS