Nem valószínű, hogy Schumacher vezetheti a Mercedes idei autóját - F1VILÁG.HU

Nem valószínű, hogy Schumacher vezetheti a Mercedes idei autóját

HIRDETÉS
Hacsak Lewis Hamilton, vagy George Russell problémákkal nem találja szemben magát, Mick Schumachernek nemigen lesz lehetősége arra, hogy vezesse a Mercedes 2023-as Forma-1-es versenyautóját az idei szezonban.
Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team signs Mick Schumacher as Reserve Driver for 2023

A német versenyző az elmúlt két évet a Haas versenyzőjeként töltötte, az amerikai csapat azonban nem hosszabbította meg szerződését, így Schumachernek nem is jutott hely az idei F1-es mezőnyben. Miután a fiatal pilóta a Ferrari akadémiájáról is kikerült, a Mercedes dobott mentőövet számára: ő lesz a brackley-i gárda tartalékosa idén, sőt, azóta kiderült az is, Schumacherre a McLaren is számít harmadik számú versenyzőként.

Egyelőre azonban úgy tűnik, nem sok esély kínálkozik majd Schumachernek arra, hogy vezesse a Mercedes (avagy a McLaren) idei autóját: az előszezoni teszteken mindössze három nap áll a csapatok rendelkezésére, a német istállónál pedig természetesen ezeken a tesztnapokon Russell és Hamilton osztják fel a feladatokat.

Mivel ráadásul Schumacher már két aktív szezont tudhat a háta mögött, a Mercedes a versenyhétvégék nyitóedzésein sem tudja autóba ültetni. Schumachernek főleg a csapat szimulátorában lesznek feladatai idén, emellett pedig a Pirelli gumitesztjein segédkezhet – ám ott sem az idei autóval.

Jelen állás szerint tehát úgy tűnik, hogy hacsak a Mercedes aktív pilótái nem találják problémákkal szemben magukat, Schumachernek nem lesz lehetősége vezetni a csapat idei autóját – úgy tűnik, erre leghamarabb a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követő gumiteszten lehetne lehetősége, amennyiben a Mercedes úgy dönt, hogy neki ad lehetőséget.

A Mercedes február 14-én mutatja be 2023-as autóját a nagyközönségnek, a prezentációt pedig élőben közvetítjük majd az F1Világon, és szokásunkhoz híven jelentkezünk majd képgalériánkkal és riportfilmünkkel is a bemutatót követően.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Nem valószínű, hogy Schumacher vezetheti a Mercedes idei autóját
Alonso a vétkes, megbüntették a versenybírók
Hamilton: Norrisnak be kellett volna sorakoznia mögém
Sainz Alonsót kritizálja, Leclerc-től elnézést kér
Leclerc szerint Sainz átlépte a határt a sprintfutamon
Norris csalódott a hiba miatt, ráadásul a McLaren tempója sem volt jó

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!