Nem változik a 107 százalékos szabály - F1VILÁG.HU

Nem változik a 107 százalékos szabály

A 107 százalékos szabály megváltoztatásáról egyeztettek csütörtökön, Koreában a Forma-1 csapatai, ennek ellenére nem valószínű, hogy komoly módosításokon esnek át az időmérős limitre vonatkozó regulák.


A 107 százalékos szabály megváltoztatásáról egyeztettek csütörtökön, Koreában a Forma-1 csapatai, ennek ellenére nem valószínű, hogy komoly módosításokon esnek át az időmérős limitre vonatkozó regulák.

A Sport Munkacsoport ülésén azért merült fel a téma, mert egyesek szerint nagy a veszélye annak, hogy az élcsapatok nagyot lépnek előre a sereghajtókkal szemben 2012-ben, így több olyan időmérőt is láthatunk majd, ahol a kisebb alakulatok versenyzői nem tudnak eleget tenni a 107 százalékos szabálynak.

Éppen ezért egy olyan javaslatot vitattak meg csütörtökön, mely szerint 2012-ben 107-ről 110 százalékra emelnék a teljesítendő limitidőt.

Annak ellenére, hogy az ötletet a csapatok az FIA-val és Charlie Whitinggal együtt vitatták meg, nem valószínű, hogy bevezetésre kerül 2012-ben, mivel egész egyszerűen nem kapott elég támogatást az ülésen.

A HRT csapatfőnöke, Colin Kolles is úgy véli, jó a 107 százalékos szabály.

„Ezt a javaslatot már megvitattuk párszor, mi viszont örülünk annak, hogy megmarad a 107 százalékos limit. Nincsenek problémáink vele” – mondta a szakember az Autosportnak.

A 107 százalékos szabály eddig mindössze egyszer okozott gondot az idei évben: az ausztráliai évadnyitón sem Vitantonio Liuzzi, sem Narain Karthikeyan nem tudta kvalifikálni magát a versenyre.

Azóta valamennyi csapat elrajtolhatott az idény versenyein, még akkor is, amikor a Q1-ben nem tudták teljesíteni a 107 százalékos limitet: az FIA ugyanis a felmerült – rendkívüli – körülményekre tekintettel lehetőséget adott a versenyzésre.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!