Nem változtat versenyzőpárosán a Toro Rosso - F1VILÁG.HU

Nem változtat versenyzőpárosán a Toro Rosso

HIRDETÉS

A Toro Rosso Forma-1-es csapata szerdán hivatalos közleményben erősítette meg, hogy jelenlegi versenyzőik – Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne – 2013-ban is megtarthatják helyüket az istállónál.


A Toro Rosso Forma-1-es csapata szerdán hivatalos közleményben erősítette meg, hogy jelenlegi versenyzőik – Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne – 2013-ban is megtarthatják helyüket az istállónál.

Az ausztrál, illetve a francia pilóta mindezidáig 21 pontot gyűjtött a szezon során, a csapat pedig jelenleg a kilencedik helyet foglalja el a gyártók versenyében.

„Nagyon örülök a nagyszerű hírnek” – mondta Jean-Eric Vergne.

„Köszönöm a Toro Rossónak és a Red Bullnak, akik pályafutásom kezdete óta mögöttem állnak. Nehezen alakul ez az idény, és újoncként sokat tanultam, köszönhetően a támogatásnak, és a remek kapcsolatnak.”

„Sokkal erősebbnek érzem magam most, és tudom, hogy egyre jobb versenyzővé válok a szezon előrehaladtával.”

„Nagyon hiszek ebben a csapatnak, és azt gondolom, remek dolgokat érhetünk el együtt 2013-ban.”

Csapattársa, Daniel Ricciardo mindezidáig 9 pontot szerzett, és természetesen ő is örömmel fogadta a hírt.

„Nagyon jó tudni, hogy a Toro Rossónál folytatom, szeretnék köszönetet mondani a Red Bullnak” – mondta az ausztrál tehetség.

„Sokat várok a következő évtől, készen állok, és szeretnék jól teljesíteni. Úgy érzem, folyamatosan fejlődöm, és a technikai oldalt is egyre jobban értem. Elég kemény szezon az idei, de ennek ellenére remek a kapcsolatom a srácokkal, és nagyon örülök, hogy még egy szezonon keresztül dolgozhatom velük.”

Hirdetés

A gárda csapatfőnöke, Franz Tost úgy érzi, versenyzői rászolgáltak a maradásra.

„Mindketten jó munkát végeztek idén. Daniel úgy csatlakozott hozzánk, hogy volt már néhány verseny mögötte, szóval a visszajelzései és tapasztalata különösen hasznos volt. Jean-Ericnek fel kellett vennie a tempót, és gyakran olyan pályákkal kellett megküzdenie, melyeken soha nem járt még azelőtt” – mondta a szakember.

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk a következő hónapokban, hogy egy olyan autót építsünk 2013-ra, mely lehetővé teszi majd számukra, hogy megmutassák tehetségüket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!