Friss hírek

Nemcsak távoznak, érkeznek is a szponzorok a Ferrarihoz

Nemcsak távoztak, érkeztek is szponzorok a Ferrari Forma-1-es csapatához, így nem kell attól tartani, hogy az olasz istálló idei költségvetésében 55 millió dolláros „lyuk” keletkezik.

Ahogyan arról nemrég az F1Világ.hu is beszámolt, a Ferrari nemrégiben két jelentős támogatójával szakított, idén már sem a Velas, sem a Snapdragon nem lesz partnere a csapatnak a Forma-1-ben. Mindkét vállalat a Scuderia prémiumszponzora volt, általuk pedig a Ferrari állítólag a támogatóktól származó bevételek egynegyedét zsebelhette be.

Sajtóhírek szerint a két szponzor távozásával 55 millió dollár csúszhat ki a Ferrari zsebéből, nem kell azonban attól tartani, hogy emiatt csorbát szenved a csapat idei költségvetése. Nemrég ugyanis kiderült, a maranellóiak két új támogatóval erősítettek, idén már a Bitdefender és a HCL Software nevű vállalat is szponzorálja a patinás istállót.

Hirdetés
 

A Ferrari egyébként hivatalosan azért nem jelentette még be a távozó és érkező támogatók listáját, mert a kommunikációs osztály január 9-i szabadságát tölti – a változást csupán abból lehet észrevenni, hogy a Scuderia weboldalán eltűntek és feltűntek az említett vállalatok logói.

A HCL Software logói egyébként már a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon felkerültek a Ferrari autóira, és akárcsak a Bitdefenderrel, velük is több évre állapodott meg a Ferrari. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!