Newey a brit médiát kritizálja, szerinte „démonizálják” Verstappent - F1VILÁG.HU

Newey a brit médiát kritizálja, szerinte „démonizálják” Verstappent

HIRDETÉS
A brit médiát bírálta nemrég egy interjúban az Aston Martin Forma-1-es csapatának újonnan szerződtetett főtervezője, Adrian Newey, aki egyúttal említést tett arról is, a 2021-es Brazil Nagydíjon Max Verstappen „egy kicsit elvetette a sulykot” a Lewis Hamilton elleni küzdelem során.

Newey közel két évtized után int búcsút a Red Bull F1-es csapatának, kedden pedig hivatalosan is bejelentették, hogy 2025 tavaszától az Aston Martinnál folytatja pályafutását, ahol nemcsak főtervezőként dolgozik majd, hanem részvényese is lesz az istállónak.

A bejelentés napján Newey egy podcastinterjú során beszélt hosszasan, és említést tett többek között arról is, hogy szerinte a brit televíziós közvetítések nem elfogulatlanok, és ahogy annak idején Sebastian Vettelt, úgy manapság Max Verstappent is „démonizálják”.

„Max a maga ura, hihetetlenül érett, kiegyensúlyozott és filozofikus, és úgy gondolom, hogy kívülről nézve az emberek talán nem teljesen értékelik és értik meg Maxot, ahogyan Sebastiannal sem tették” – mondta a Newey a High Performance című podcastben.

„Először is, mindkettőjüket időnként démonizálták, ami nagyon igazságtalan volt, és talán ez részben a brit média hatása. A Sky televíziónak hatalmas befolyása van világszerte a nézettségük miatt, de a nézőik nem igazán nemzetköziek. A tudósításaik meglehetősen nacionalisták — ki merem jelenteni —, és ez befolyással lehet.”

„Ez a mostani újságírás velejárója, ahol az a trend, hogy embereket vagy piedesztálra emelnek, vagy földbe döngölnek.”

Newey a 2021-es világbajnoki küzdelemről is említést tett, amikor is Verstappen és Hamilton öldöklő csatát folytattak egymással — párharcuk pedig nem egyszer ütközésbe torkollott. A 65 éves tervezőlegenda szerint Verstappen egyértelműen elkezdte érezni a nyomást, hiszen balszerencsés helyzetek miatt elveszítette összetettbeli előnyét. Newey szerint a holland pilóta a Brazil Nagydíjon el is vetette egy kicsit a sulykot a Hamilton elleni küzdelem során.

„Maxnak nagyon erős érzései voltak arról a silverstone-i balesetről, ő volt az egyértelmű bajnoki éllovas, majd kiesett a versenyből, és Magyarországon, amikor Valtteri [Bottas] eltalálta a rajtnál, alig szerzett pontot” — magyarázta a tervezőmérnök. „Így az egyszerű bajnoki éllovas pozícióból egy kicsit több nyomást kezdett érezni, Max kezdte érezni azt a nyomást, amit egy üldözött érez.”

„Feltehetőleg szerencséje volt, hogy nem kapott büntetést a brazíliai vezetéséért – a szaúd-arábiai helyzet nem volt egyértelmű –, de Max valóban egy kicsit elvetette a sulykot Brazíliában.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!