Newey: A motor hűtése jelenti a legnagyobb kihívást - F1VILÁG.HU

Newey: A motor hűtése jelenti a legnagyobb kihívást

HIRDETÉS

Az új motorok hűtése jelenti a legnagyobb kihívást a Forma-1 csapatai számára – árulta el a Red Bull Racing főtervezője, Adrian Newey.


Az új motorok hűtése jelenti a legnagyobb kihívást a Forma-1 csapatai számára – árulta el a Red Bull Racing főtervezője, Adrian Newey.

A királykategória alakulatai 2014-ben már 1,6 literes V6-os turbómotorokat lesznek kénytelen használni az új szabályok értelmében, az idei fejlesztésekkel párhuzamosan zajló kutatások pedig nagy kihívás elé állítják a mezőnyt.

Adrian Newey, a Red Bull főtervezője elárulta, nincs könnyű dolguk, hiszen fontos, hogy megbízható autóval álljanak elő jövőre.

„Jövőre nagy változások lesznek, főleg magát az autó csomagolását illetően” – mondta a neves szakember a Crash.net című internetes lapnak nyilatkozva.

„Az új motornak nagyon sok hűtésre lesz szüksége, hiszen nemcsak, hogy belső égésű erőforrásunk lesz, de ott lesz a turbó is. Az energia-visszanyerő rendszer is sok hűtést igényel. Márpedig a hűtés nagy kihívás, ráadásul a váltóra vonatkozó szabályok is megváltoznak, és bőven lesznek aerodinamikai változások is. Szóval a feladat nagy. Minden csapatnak nehéz dolga van, hiszen próbáljuk folytatni az idei autó fejlesztését is, miközben már dolgozunk a jövő évi modellen is.”

Newey elmondta, nehéz megmondani, mi a mai Forma-1-es autók legfontosabb összetevője.

„A mai autók szó szerint több ezer alkatrészből állnak: egy holisztikus képet kellene elővenni az autóról, hogy válaszolni tudjunk erre. Elsősorban az aerodinamika számít, a versenyautó dinamikája, illetve felépítése. Ha mindez összeáll, jó alapokra lehet építkezni.”

A neves főtervező nemcsak a Red Bull-lal, hanem korábban a McLarennel és a Williamsszel is bajnoki címeket szerzett. Amikor arról faggatták, mit tekint pályafutása legnagyobb sikerének, Newey így felelt: „Első bajnoki címem a Williamsszel nagyon különleges volt, illetve a McLarennél eltöltött idők is nagyszerűek voltak. A Red Bullhoz való csatlakozás kockázatos volt, és egyúttal egy új kihívás. Szerencsés vagyok, hogy előtte dolgozhattam a Williamsnél és a McLarennél, de új kihívásra vágytam. Szóval azzal a reménnyel csatlakoztam a Red Bullhoz, hogy talán versenyeket nyerhetünk, ha a bajnokságban is győzünk, az fantasztikus lesz.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!