Friss hírek

Newey szerint Verstappent megbélyegezték a Hamilton elleni küzdelem során

A kétszeres világbajnok Max Verstappent méltatta legutóbbi interjújában a Red Bull Forma-1-es csapatának főtervezője, Adrian Newey.

A holland pilóta idén domináns teljesítményt nyújtva védte meg a világbajnoki címet: a szezon 22 versenyéből 15-öt megnyert, Newey pedig főleg azért csodálja őt, mert mindig képes a maximumot kihozni az általa épített versenyautókból.

„Ami nagyszerű Maxszal kapcsolatban, hogy mindig tudod, mire képes az autó, mivel mindig kitekeri a nyakát!” – idézi a neves szakembert a The Race című internetes portál. „A visszajelzései jók, nagyon jól tudja, mit csinálnak a gumik, és hogyan kezelje őket. Szerintem nem fair az, hogy vad versenyzőnek tartják.”

Hirdetés
 

Newey szerint Verstappent a 2021-es világbajnoki küzdelmek alapján tévesen bélyegezték meg őt azzal, hogy sportszerűtlen lenne. A szakember rámutatott, a Brit Nagydíjon sem ő volt a hibás a Lewis Hamiltonnal történt ütközésben.

„Amit tavaly, Brazíliában csinált, az egy kicsit helytelen volt. Amit Szaúd-Arábiában tett, az butaság volt, de szerintem frusztrált lett attól, hogy Lewis nem előzte meg őt – ettől persze még nem kellett volna féktesztelnie őt.”

„Viszont ami Silverstone-ban történt, az szerintem egy egyértelmű taktikai szabálytalanság volt Hamilton részéről, és úgy tűnik, egyeseknek igencsak rövid a memóriájuk. Megbélyegeznek valakit, és időbe telik, mire ez lekerül.”

„De Maxszal nagyon könnyű együtt dolgozni, nagyon nyitott. Az ember megkéri őt arra, hogy csináljon bizonyos dolgokat, ő pedig mindig próbálkozik.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!