Newey szerint Vettel megpróbál tanulni hibáiból

Adrian Newey, a Red Bull Racing főtervezője meg van győződve arról, a kétszeres világbajnok Sebastian Vettel mindent megtesz majd azért, hogy tanuljon abból a kevés hibából, melyet elkövetett az elmúlt idény során.


Adrian Newey, a Red Bull Racing főtervezője meg van győződve arról, a kétszeres világbajnok Sebastian Vettel mindent megtesz majd azért, hogy tanuljon abból a kevés hibából, melyet elkövetett az elmúlt idény során.

A német versenyző a Forma-1 történetének legfiatalabb kétszeres világbajnokává avanzsált azzal, hogy 11 versenyt megnyert, és 15-ször indulhatott az első rajtkockából 2011-ben.

Noha csak nagyon kevés hibát vétett a bajnokság során, Newey biztos abban, Vettel mindent megtesz azért, hogy idén még jobb teljesítményt nyújtson.

„Azt hiszem, minden, amit elmondhatok, hogy Seb egy nagyon erős fiatalember, aki rendkívül határozott, és megpróbál megérteni mindent az autóval és saját teljesítményével kapcsolatban. Ha pedig hibát vét – ami természetesen megtörténik, hiszen ő is ember –, megpróbál tanulni belőle” – mondta a Red Bull főtervezője az Autosportnak nyilatkozva.

„Szóval mindent, amit csinált az elmúlt évben, gondosan kielemez, és megpróbál javítani rajta. Csak egy példa: Montreálban nagyon zaklatott volt a verseny után, hiszen megverték az utolsó körben, noha az egész verseny során vezetett.”

„De mindannyian csalódottak voltunk, hogy őszinte legyek. Csapatként megtanultuk a leckét, és én is nagyon kritikus voltam magammal szemben, hogy miért is nem tettünk meg elegendő intézkedést. Talán több mindent tehettünk volna a piros zászló alatt, mondhattunk volna többet Jenson [Button – a későbbi futamgyőztes] felzárkózásáról. Ezek csak apró dolgok, melyekből meg kell próbálnunk tanulni.”

Az elmúlt évek sikerei ellenére Newey ragaszkodik ahhoz, csapata, valamint Vettel semmit sem veszített motivációjából, és 2012-ben is annyi versenyt meg akar nyerni, amennyit csak tud.

„Hatalmas vágyat érzünk, ki vagyunk éhezve továbbra is” – magyarázta a szakember. „Bárhol is vagy, ez magától jön. Ha hetedik vagy, akkor is arra törekszel, hogy jobb legyél. Furcsa dolog ez, mivel tapasztalataim szerint akkor sem csinálsz semmit másképp, ha éppen nem úgy megy a szekér, ahogy szeretnéd.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!