Nincs többé titkolózás a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Nincs többé titkolózás a Forma-1-ben

HIRDETÉS

Német lapértesülések szerint már a hétvégi Német Nagydíjtól hallani lehet olyan rádióbeszélgetéseket, amik eddig rejtve maradtak a rajongók elől, bár egyesek szerint ez ahhoz vezet majd, hogy jobban előtérbe kerülnek a virágnyelvek.


Német lapértesülések szerint már a hétvégi Német Nagydíjtól hallani lehet olyan rádióbeszélgetéseket, amik eddig rejtve maradtak a rajongók elől, bár egyesek szerint ez ahhoz vezet majd, hogy jobban előtérbe kerülnek a virágnyelvek.

Bár a televíziós közvetítések alkalmával eddig is hallani lehetett bizonyos rádióbeszélgetéseket, a csapatoknak lehetőségük volt arra, hogy egy gomb megnyomásával titkosítsák kommunikációjukat, amit így csak az FIA hallhatott.

Igen ám, de az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a hétvégétől nyílt lesz minden rádiókommunikáció, az FIA mindössze a káromkodásokat „rejtheti” el, amire van is lehetősége, hiszen a közvetítők csak némi késleltetéssel adhatják le a versenyzők, illetve a szakembere közti párbeszédeket.

Legutóbb Mark Webber kijelentése kavart nagy port, mikor a Brit Nagydíj megnyerése után közölte csapatával a rádión, hogy mindez nem is rossz egy második számú versenyzőtől, célozva ezzel az azóta sokat vitatott szárny-ügyre.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner minderre annyit mondott, hogy talán a legjobb lenne, ha a futamok után mindenki kikapcsolná a rádiót, és akkor biztos semmi olyan nem kerülne adásba, ami alapul szolgálna a vitáknak.

A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn sem tartja szerencsésnek, hogy mindenki belehallgathat a rádióbeszélgetésekbe, mert szerinte ez azt fogja eredményezni, hogy a csapatok még inkább kódszavakban fognak beszélni a versenyeken.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!