Nincs vége: Megóvták az F1-es Ausztrál Nagydíj végeredményét! - F1VILÁG.HU

Nincs vége: Megóvták az F1-es Ausztrál Nagydíj végeredményét!

Óvást nyújtott be a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj végeredménye ellen a Haas csapata – erősítette meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Az amerikai istálló pontszerzéssel zárta a szezon harmadik futamát, hiszen Nico Hülkenberg a 7. pozícióban ért célba Melbourne-ben, igaz, a verseny második újraindítását követő káoszban a német pilóta a 4. helyre is felküzdötte magát. Ezt követően azonban a versenyirányítás piros zászlóval leintette a futamot, majd a versenyzők a korábbi újraindítás sorrendjében gurulhattak pályára, és végül szelték át a célvonalat a biztonsági autó mögött.

Részleteket egyelőre nem árultak el az üggyel kapcsolatban, az FIA azonban megerősítette, a Haas csapata helyi idő szerint 18 óra 29 perckor megóvta a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj előzetes végeredményét. Ennek megfelelően a csapat képviselője helyi idő szerint 19 óra 30 perckor, tehát magyar idő szerint 12 óra 30 perckor meg kell, hogy jelenjen a versenybíróság előtt.

 

A Haas fellebbezésének hátterében valószínűleg az állhat, hogy az utolsó újraindítás előtt Hülkenberg a 4. helyre került, a végül előtte végző Carlos Sainz pedig utólag 5 másodperces időbüntetést kapott, így a német akár dobogós helyen is végezhetett volna. Az ügy részleteivel természetesen jelentkezünk majd az F1Világon!

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Nincs vége: Megóvták az F1-es Ausztrál Nagydíj végeredményét!
Főnöke szerint elképesztő, hogy Verstappen a telefoncsörgést is felismeri az autóban ülve
Russell is Schumachert méltatta Barcelonában
Marko: Győzködnöm kellett Hornert, hogy ne szerződjön a Ferrarihoz
A Red Bull nem aggódik a Mercedes felerősödése miatt: „Így is 23 másodperces hátrányban voltak”

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!