Nincs veszélyben a Koreai Nagydíj - F1VILÁG.HU

Nincs veszélyben a Koreai Nagydíj

HIRDETÉS

Az idén bemutatkozó Koreai Nagydíj szervezői cáfolják azon híreszteléseket, melyek szerint csúszásban lennének a pálya építésével, és még az sem kizárt, hogy el kell halasztaniuk az első verseny megrendezését a következő idényre.

A verseny promótere, a Korea Auto Valley Operation (KAVO) megerősítette, hogy a pálya 66 százaléka már elkészült, és a munkálatok júniusban, de legkésőbb júliusban befejeződnek, így minden adott lesz ahhoz, hogy fogadni tudják a mezőnyt az október 24-én megrendezésre kerülő Koreai Nagydíjon.

“A pálya fő épületei nagyon jól állnak” – mondta a KAVO ügyvezetője, Yung Cho Chung.

“Maga a versenypálya 70 százaléka már elkészült, míg a fő lelátó 80 százalékos. A forma-1-es pálya, maga a vonalvezetés már látható, és talán már júniusra elkészülünk mindennel, ha rendben mennek a dolgok.”

A 3.5 kilométer hosszú pálya az ország első és egyetlen FIA által jóváhagyott nemzetközi versenyhelyszíne, ahol később más szériák is rendezhetnek versenyeket, ezért is készül egy alternatív vonalvezetés, amit bármikor meg lehet majd nyitni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!