Friss hírek

Nincs veszve Schumacher F1-es jövője? Főnöke szerint előnyt élvez a német!

Továbbra sincs döntés Mick Schumacher Forma-1-es jövőjéről, főnöke, Günther Steiner viszont azt mondja, a német pilóta a „hazai pálya” előnyét élvezi a többi jelölttel szemben.

Schumacher tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben a Haas csapatával, idén tehát második szezonját teljesíti az amerikai istálló színeiben. A fiatal pilóta viszont az idény során meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott, és komoly anyagi károkkal járó baleseteket is elszenvedett, ami a költségplafon idején igencsak nem jött jól csapatának.

Egyelőre pedig még nincs döntés arról, hogy 2023-ban is megtarthatja-e helyét a Haasnál, habár az elmúlt időszakban meglehetősen jó formát mutatott. A legutóbbi öt versenyhétvégén háromszor is jobban szerepelt az időmérőn csapattársánál, Kevin Magnussennél, igaz, a futamokon nem mindig tudott jó eredményeket elérni.

Hirdetés
 

Amikor a Haas csapatát irányító Günther Steinert nemrég arról faggatták, érvként szolgál-e Schumacher mellett az, hogy egy ideje már a csapattal dolgozik, a szakember elismerte, mindenképpen előnyben van a német.

„Abszolút, ha két éve dolgozol valakivel, az előny. Az épp hivatalban lévő mindig előnyben van, ez a hazai pálya előnye. Ha lehet valaki, akivel két éve együtt dolgozol, az jobb, mint hozni valaki újat, hiszen, ahogy mindig mondom, nincs szükség a tanulóidőre” – magyarázta a szakember.

„Ez az oka annak is, hogy visszahoztunk Kevint, hiszen ő már korábban itt volt. Egy évet kihagyott, de ismer mindenkit, és az mindig előny, ha van honnan elkezdeni.”

Szuzukában Steiner arról is beszélt, elégedett azzal, ahogy Schumacher a nehéz idénykezdet után reagált, és jobb egyensúlyt tudott találni a kockázatvállalás, és az azzal járó jutalom között.

„Nem mondhatom azt, hogy nem vagyok elégedett, mert nem tett kárt az autóban, vagy ilyesmi, és pontokat szerzett” – mondta a szakember. „Ha az ember nem érti a dolgokat, és nem fejlődik versenyzőként, akkor nem szerez pontokat.” 

Schumacher ülésére a hírek szerint Nico Hülkenberg is eséllyel pályázik, de állítólag Antonio Giovinazzi is szerepel a listán. Az olasz pilóta a Ferrari kérésére az Amerikai Nagydíj nyitóedzésén újra vezeti majd a Haas autóját, míg Pietro Fittipaldi Mexikóban és Abu Dhabiban kap lehetőséget.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Nincs veszve Schumacher F1-es jövője? Főnöke szerint előnyt élvez a német!
Ocon csalódottan figyelte Alonso néhány kritikáját
Sajtóhír: Binotto önként távozik a Ferrari csapatfőnöki posztjáról!
10 éve intett búcsút az F1-nek Michael Schumacher
Schumacherrel egy abu dhabi hotel előcsarnokában közölték kirúgását
A McLaren csak 5. lett idén, Norris azonban nem panaszkodik

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!