Női versenyzőt keres a Ferrari - F1VILÁG.HU

Női versenyzőt keres a Ferrari

HIRDETÉS
Mihamarabb női versenyzőt szeretne juniorprogramjában tudni a Ferrari – erről az olasz istállót irányító Mattia Binotto beszélt nemrég.
Jessica Hawkins, W Series

Eddig mindössze hat női versenyző vett részt hivatalos Forma-1-es világbajnoki hétvégén, közülük a legeredményesebb máig Lella Lombardi, aki az 1975-ös, lerövidített Spanyol Nagydíjon a 6. helyen ért célba, ezzel fél pontot gyűjtött.

Legutóbb pedig Susie Wolff volt az, aki a 2014-es és 2015-ös idények során négy szabadedzésen autóba ült. Utoljára egyébként Giovanna Amati próbált rajthoz állni az F1-ben női pilótaként, ám 1992-ben a Brabham színeiben három próbálkozásból egyszer sem tudta kvalifikálni magát a futamra.

Nemrég pedig W Series néven egy női versenyzőket tömörítő versenysorozat is indult, a széria bajnoka, Jamie Chadwick, valamint a Forma-2-ben versenyzői Tatiana Calderon pedig a Williams, illetve az Alfa Romeo F1-es csapataival működik együtt.

A Ferrari 2020-ban szeretné kibővíteni akadémiáját, Mattia Binotto erről is beszélt nemrég.

„Néhányan versenyző csatlakozni fog. Olyasvalami ez, amin keményen dolgozunk” – mondta a szakember.

„A versenyzői akadémia egy fontos beruházás számunkra. Charles [Leclerc] a legjobb példa erre. Figyelnünk kell a jövő tehetségeire a Ferrari miatt.”

„Az akadémia pedig nőket is keres a jövőre. A nőknek is ott kell lenniük a Ferrari versenyzői akadémiáján. Ezen dolgozunk most jelenleg, hogy mihamarabb összejöjjön.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!