Norris: A bakui fejlesztéseknek már most fel kellene kerülniük az autóra - F1VILÁG.HU

Norris: A bakui fejlesztéseknek már most fel kellene kerülniük az autóra

HIRDETÉS
Egyáltalán nincs annyira rossz helyzetben a McLaren Forma-1-es csapata, mint ahogyan azt a nemzetközi sajtóban leírják – ezt mondja Lando Norris, aki ugyanakkor azt elismerte, nem úgy állnak, ahogy szeretnének, és egyelőre messze vannak a topcsapatoktól.
Lando Norris, McLaren

A McLaren tavaly az 5. helyen zárta a konstruktőri pontversenyt, idén pedig szeretne előrébb jutni, hogy mihamarabb újra a győzelmekért és a világbajnoki címért csatázzon. A télen komoly változás történt az istálló vezetőségében, hiszen Andreas Seidl csapatfőnök helyét Andrea Stella vette át, aki már az új, MCL60-as kódjelű versenyautó bemutatóján arról beszélt, egyelőre nem elégedettek az idei versenygéppel.

Hogy miért, az már a téli tesztelésen, illetve a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapján látszott: az új autó egyelőre nem azt a teljesítményt nyújtja, amit vártak volna tőle, így komoly kihívások várnak a McLarenre az évad során. Norris Bahreinben elárulta, való igaz, hogy nem a várakozásoknak megfelelően teljesítenek, de azért nem katasztrofális a helyzetük.

„Őszintén szólva nem tudom még a pontos számokat” – mondta Norris újságíróknak nyilatkozva, amikor arról faggatták, csapata vajon hányadik helyet foglalja el az erőssorendben. „Nem tudjuk még pontosan, hol állunk majd, szóval majd meglátjuk, mi lesz a helyzet ezen a hétvégén.”

„Nem gondolom azt, hogy rossz helyzetben vagyunk – ez a legfőbb dolog. Egyszerűen csak nem vagyunk annyira jó helyzetben, mint arra mindenki számított volna, és amit talán mi is vártunk magunktól.”

„Arra számítottunk, hogy előrébb lépünk egy kicsit ahhoz képest, ahol tavaly álltunk, és ezt nem feltétlenül sikerült megtenni, ha néhány körülöttünk lévő csapatot nézünk. Nem arról van szó, hogy rosszabb autót építettünk, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak nem vagyunk annyira elöl, mint szerettünk volna lenni.”

A McLaren az április végi Azeri Nagydíjon tervezi pályára vinni idei első komolyabb fejlesztési csomagját, és bár Norris optimista azzal kapcsolatban, hogy az újításoknak köszönhetően előrébb jutnak, azt szerinte is be kell vallani, már a fejlesztéseknek már előbb el kellene készülniük.

„Soha nem szeretnék túl sok mindent mondani addig, amíg ezek a fejlesztések meg nem érkeznek. Ez olyasvalami, amit megtanultam a Forma-1-ről. Ugyanakkor viszont a szezon most kezdődik – ilyen egyszerű. Bármennyire is szeretnénk, hogy később kezdődjön, most rajtol, mi pedig hátrébb vagyunk ahhoz képest, ahol lennünk kellene, és ahol lenni szeretnénk.”

„Az, ami a rendelkezésünkre áll majd Bakuban, az lesz, amivel el kellett volna kezdenünk a szezont. Ahhoz, hogy topcsapat legyünk, azokkal az elemekkel kellene elkezdenünk az idényt, amik majd jönni fognak. Addig viszont megpróbáljuk a legtöbbet kihozni abból, amink most van. Nem számít, hogy a 10. vagy 15. helyen állunk-e, továbbra is optimisták vagyunk azzal kapcsolatban, hogy képesek leszünk fejlődni a szezon későbbi szakaszában.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!