Friss hírek

Norris: A Ferrari egy körön gyorsabb nálunk

A McLaren versenyzője, Lando Norris szerint csapata a versenytempó tekintetében jelenleg gyorsabb a Ferrarinál, egy körön viszont egyelőre le vannak maradva az olaszoktól.

A kiábrándító 2020-as idény után a Ferrari jelentős előrelépéseket tett a télen, a bahreini időmérőn a harmadik leggyorsabb csapat volt: Charles Leclerc a második rajtsorból vághatott neki a futamnak.

A versenyen viszont a maranellóiak nem tudták tartani a lépést, miközben Lando Norris a McLarennel a 4. helyen ért célba.

Norris azt mondja, a Ferrari „egy kicsit gyorsabb” volt a McLarennél az időmérőn, a versenytempó tekintetében viszont ők jobbak voltak.

„Leginkább azért is mondom, mert Charles-t az ötödik, hatodik, vagy a hetedik körben előztem meg, nem pedig a rajtnál. Ez azért volt, mert egyszerűen jobb autónk volt, és jobb volt a sebességünk.”

„Szóval 50-50 a két csapat között… Nem könnyű, és nem is akarom, hogy könnyű legyen. Ha tehát jobbak lennénk szombatonként, annak örülnék.”

Norris azt mondja, az, hogy az időmérős tempójuk nincs rendben, a McLaren korábbi autóinak hagyatéka.

„A szombatok nehezen alakulnak számunkra, egy kicsit úgy, mint tavaly. Talán kicsit jobban érezzük magunkat vasárnaponként, mint szombatonként.”

„De még csak az első versenyen vagyunk túl, amit Bahreinben tartottak, egy olyan pályán, amin általában elég jók vagyunk. Szóval látnunk kell majd, hogy több más pálya után hogyan állunk.”

„Most sikerült előre kerülnöm, vigyázni tudtam a gumikra… De ha egy kicsit jobban kellett volna harcolnom, akkor nehezebb dolgom lett volna, és másképp alakult volna a történet. Szóval még nem akarok semmit mondani. Nem akarok olyat mondani, ami nem igaz. De jó vasárnapunk volt, az autó remekül ment, amivel elégedettek lehetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!