Norris: A mentőautóban szurkoltam Russellnek! - F1VILÁG.HU

Norris: A mentőautóban szurkoltam Russellnek!

HIRDETÉS
Csúnya balesettel zárta a Forma-1-es időmérőt Belgiumban a McLaren versenyzője, Lando Norris, a brit pilóta azonban készen áll arra, hogy versenyezzen vasárnap.
Lando Norris, McLaren

Norris pazar formában szerepelt az időmérőn, hiszen a Q1-ben és a Q2-ben is a leggyorsabb volt, így a rajtelsőségre is esélye lehetett volna.

A Q3-ban azonban rosszabbá váltak a körülmények, Norris pedig hibázott az Eau Rouge-ban és a falnak csapta autóját.

Bár nem sérült meg komolyan, később a közeli kórházba szállították röntgenre. Később újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a mentőautóban honfitársának, George Russellnek szurkolt, aki végül a 2. helyen zárt.

„Nagyon örülök George-nak! A mentőautóban néztem, nézni akartam az időmérőt. Szurkoltam George-nak, hogy megszerezze azt a pole-t!” – mondta a brit pilóta.

A McLaren versenyzője azt mondja, kellően fittnek érzi magát ahhoz, hogy rajthoz álljon a versenyen.

„Nyilván elég nagy becsapódás volt, és szerintem a testem megütöttem egy kicsit. De jól vagyok, készen állok a versenyzésre. Már most visszamennék a pályára, mert nem úgy végződött az időmérő, ahogy szerettem volna.”

„Minden rendkívül gyorsan történt. A Q1-es első körömtől kezdve a dolgok tökéletesen mentek, az autó pedig nagyon ott volt a szeren. Magabiztosnak éreztem magam benne.”

„Elég nehéz volt kimenni a Q3-ban, mert már a kivezető körömön mondtam, mennyire vizes, és hogy szerintem le kellene inteni, vagy ilyesmi, mert volt vízátfolyás. Nehéz helyzet volt, nem lehetett tudni, mennyire nyomja az ember, vagy mennyire ne.”

„Volt némi aquaplaning az Eau Rouge közepén is, ami nyilván nem végződött jól. Rosszul érzem magam miatta, mert az autó nagyszerű formában volt a Q1-ben, és a Q2-ben is rendkívül jó volt. Szerintem könnyedén a pole-ért harcolhattam volna, de ehelyett rengeteg munkát adtam a csapatnak, és valószínűleg késő estig dolgozni fognak. Nem sokat tehetek már…”

Hirdetés

Norris azt mondja, az újraaszfaltozott Eau Rouge-ban kialakult bukkanó is szerepet játszhatott az ütközésben.

„Más aszfaltréteg van a tetején, emiatt határozottan nehezebb, főleg ilyen körülmények között. De végső soron az én hibám volt. Nem éreztem úgy, hogy túl sokat kockáztattam, de a körülmények nagyon nehezek voltak, és ahogy hallottam, sok versenyző panaszkodott még, hogy le kellett volna állítani az időmérőt.”

„Természetesen frusztrált és dühös vagyok. Megpróbálok javítani vasárnap.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!