Norris: Az életét pazarolja, aki a barátnőmet zaklatja - F1VILÁG.HU

Norris: Az életét pazarolja, aki a barátnőmet zaklatja

HIRDETÉS
Lando Norris nem először nyilvánult már meg annak kapcsán, hogy a közösségi médiában egyes követői milyen elfogadhatatlan viselkedést és nyelvezetet engednek meg maguknak, idén ráadásul a fenyegető üzenetek már nem csak őt találják meg.
Lando Norris, McLaren

Nemcsak az F1, hanem minden nagy követőtáborral rendelkező sport sztárjai szembesülnek a jelenséggel, hiszen a közösségi média által a felhasználók könnyen küldhetnek személyes üzenetet hírességeknek is, és vannak, akik ellenséges, támadó hangvételben fogalmazzák meg megjegyzéseiket, ezen jelenség ellen pedig egyelőre nincs átfogó megoldás.

Norris a The Independentnek nyilatkozva mesélt legutóbbi tapasztalatairól. „Olykor kapok halálos fenyegetéseket is, de így vannak ezzel a többiek is. Ha 2019-ben, az első évemben láttam volna ezeket az üzeneteket, nagyobb hatásuk lett volna rám, de most már tudom, ha csak nevetnem kell azokon az embereken, akik ilyen megszólalásokat tesznek, hogy magukra irányítsák a figyelmet” – fogalmazott a McLaren pilótája, aki az egyik legaktívabb F1-es versenyző a közösségi oldalakon.

„Én versenyezni akarok, közben bejárni a világot, új embereket megismerni, új tapasztalatokra szert tenni. Ők meg arra használják az egyetlen életüket, hogy a szobájukban ülnek a számítógép mögött és próbálnak zaklatni vagy idegesíteni valakit.”

Norris ráadásul ijedten tapasztalja, hogy már barátnőjét is megtalálják ezek a negatív hangvételű üzenetek. A brit pilóta az év elején hozta nyilvánosságra kedvese kilétét: a brazil Luisinha Oliveira, aki tanulmányai alatt egy szemesztert Budapesten is élt, ezidáig nem volt közismert személy.

„A Luisinha ellen irányuló gyűlölködő oldalak száma a közösségi médiában egyre rémisztőbb. Főleg az Instagramon és a Twitteren szembesül ezekkel, és nem viseli könnyen. Egy teljesen normális éltből pillanatok alatt lett rengeteg követője, így már sokkal óvatosabbnak kell lennie azzal, hogy mit mond és csinál” – mutatott rá Norris.

„Különösen nehéz számára, hogy ilyen hirtelen csöppent bele ebbe a világba. A versenyzők legalább fokozatosan rázódnak bele, ahogy haladnak a Forma-4-től a Forma-1-ig. Ő viszont korábban sohasem nézett F1-et, és most hirtelen a rivaldafénybe került. Én pedig szeretném őt megvédeni ettől.”

„Egyszerűen csak furcsának találom, hogy valaki erre pazarolja az életét ahelyett, hogy kimenne a szabadba, a barátaival töltené az időt és szép emlékeket szerezne. De nem, ezek az emberek megpróbálnak másokat rossz hangulatba hozni, amivel szerintem csak az időt vesztegetik az életükből.”

Az online gyűlölködés mellett a valamivel közvetlenebb, a versenypályák lelátóiról érkező fújolással is meg kell barátkozniuk a fiatalabb versenyzőknek. Ezzel kapcsolatban George Russell érezte úgy a silverstone-i hétvégén, hogy fel kell szólalnia.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!