Norris: Az, hogy Sainz a csapattársam, még élvezetesebbé tette az F1-et - F1VILÁG.HU

Norris: Az, hogy Sainz a csapattársam, még élvezetesebbé tette az F1-et

HIRDETÉS
Lando Norris, a McLaren versenyzője csapattársával, Carlos Sainzzal való kapcsolatáról, a rá helyeződő nyomásról, illetve újonc F1-es szezonjáról mesélt az F1VILÁG.hu-nak.
Lando Norris and Carlos Sainz at the MCL35 launch. 13 February 2020

Norris tavaly a bajnokság 11. helyén végzett, összesen 49 pontot szerzett: a brit pilóta újonc szezonját teljesítette a Forma-1-ben, és rendszeres pontszerzőként sikerült bizonyítania a királykategóriában.  

A McLaren a bajnokság 4. helyén végzett 2019-ben, így a topcsapatok mögött a középmezőny élén zártak.

A Forma-1 egyik legvidámabb versenyzőpárosa a Lando Norris-Carlos Sainz-duó – a versenytársak a tavalyi szezonban rendszeresen megviccelték egymást, és a közösségi médiában is gyakran üzennek a másiknak. Norris az F1VILÁG.hu-nak elmondta, nagyon élvezte a tavalyi szezont, és bízik benne, hogy ez hosszú távon is így marad majd. 

„Nagyon jól kijövök a csapattársammal, Carlosszal, ez is sokkal élvezetesebbé teszi az egészet, és maga az a tény, hogy a McLarennél lehetek: nagyon nyitott és nyugodt a környezet a csapatnál. Szóval nagyon élvezem a Forma-1-et. Remélhetőleg ez majd így is folytatódik” – nyilatkozta Norris.

A mindössze 20 éves versenyző számára teljesen új helyzet volt az a tavalyi évben, hogy ekkora nyomás helyeződött rá: szerinte a McLrennél versenyezni felelőséggel jár 

„Van rajtam nyomás. Nemcsak azért, mert Carlos ellen kell teljesítenem, hanem mert a csapat tudja, hogy mit jelent az, ha a határon megyünk, hogy mi az, amit ki tudunk hozni az autóból. Szóval ha Carlos nincs is ott, a csapat tudja, hogy nekem mit kell tennem.” 

„A McLarennél versenyezni mindig jelent egyfajta nyomást” – folytatta. „És saját magamra is nyomást helyezek, mert ha nem végzek elég jó munkát, vagy a saját elvárásaimhoz képest alulteljesítek, akkor ideges leszek, és nem leszek elégedett. A Forma-1-ben versenyezni azt is jelenti, hogy nyomás van rajtad.”

A csapat ugyanakkor nagyon elégedett volt Norris teljesítményével a tavalyi évben, olyannyira, hogy már júliusban meghosszabbították szerződését, és bejelentették, 2020-ban is a Sainz-Norris párossal versenyeznek. 

„Ha gondolkodnak egy döntésen, akkor elveszíted a magabiztosságot: a csapattal és magaddal kapcsolatban is. Jó érzés, hogy magabiztosak velem kapcsolatban, és hogy hisznek bennem” – mondta a brit. 

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!