Norris: Azért az élmezőnyre is figyelünk... - F1VILÁG.HU

Norris: Azért az élmezőnyre is figyelünk…

HIRDETÉS
Az új fényezése mellé pozitív tapasztalatokat társíthatott a McLaren csapata az F1-es Monacói Nagydíjon – legalábbis ami Lando Norris csütörtöki szereplését illeti.
Lando Norris, McLaren MCL35M entering corner

Norris az első szabadedzésen 31 kör megtételét követően a 7. helyen zárt, míg a második tréningen – közel 1 másodpercet javítva addigi köridején – a 6. pozícióban végzett. 

A brit pilóta elégedetten zárta a csütörtöki edzéseket, miután úgy érzi, sikerült javulást elérniük a nap folyamán – és még van tér a további fejlődésre is. Mivel a középmezőny nagyon szoros, ezért minden századmásodperc kulcsfontosságú lehet az időmérőn: Norris szerint a McLarennek azonban nemcsak hátrafelé kell figyelnie. 

„Ez egy erős nap volt, boldog vagyok. Úgy gondolom, sikerült előrelépést tennünk az edzések között” – nyilatkozta Norris. 

„Nagyon szoros a verseny, ahogyan arra számítottunk is, különösen a mögöttünk lévő srácokkal, de figyelünk az előttünk lévőkre is, akiktől nem vagyunk sokkal lemaradva.”

„Van esélyünk rá, hogy előnyre tegyünk szert, ha talán hibáznak” – folytatta a brit az élmezőnyre utalva. 

„Kényelmesen érzem magam az autóban, de van még mit kihozni belőle szombatra. Szóval pénteken azzal tölthetjük az időt, hogy megnézzük az adatokat, hogy lássuk, hol fejlődhetünk még a hétvége további részén.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!