Norris: Azt hittük, a Ferrarik előtt leszünk - F1VILÁG.HU

Norris: Azt hittük, a Ferrarik előtt leszünk

HIRDETÉS
Mindkét Ferrarival szemben alulmaradtak a McLaren versenyzői a Forma-1-es Amerikai Nagydíj időmérő edzésén. Lando Norris azt mondja, nem számítottak erre, de a mai versenyen mindenképpen szeretnének javítani.
Lando Norris, McLaren MCL35M

A két istálló öldöklő csatát vív egymással a konstruktőri 3. helyért: jelenleg a McLaren van előkelőbb helyzetben, a brit istálló előnye viszont mindössze 7,5 pont a Ferrari előtt.

Miközben Charles Leclerc és Carlos Sainz a 4. és 5. helyekről rajtolnak, Daniel Ricciardo és Lando Norris a 6. és 7. pozíciókból várhatják a piros lámpák kialvását.

Utóbbi versenyző azt mondja, meglepte őket a Ferrari remek formája.

„Igazából arra számítottunk, hogy a Ferrarik előtt leszünk, de remek előrelépést tettek péntekhez képest” – mondta Norris. „Szóval azt hiszem, nem sikerült beváltanunk a reményeinket, de kétségkívül szépet ugrottak előre.”

„Ettől mi még versenyképesek vagyunk, nem vagyunk olyan rosszak, de a Ferrari egyszerűen gyorsabb volt.”

„Nem volt könnyű nap, de nem is éreztem olyan rossznak. Pár hibát elkövettem, az utolsó két kanyarban túltoltam egy kicsit, szóval talán veszítettem pár pozíciót ott, de megesik az ilyen, vasárnap majd kijavítom.”

Norris ugyanakkor bizakodó, elmondása szerint ugyanis nem arról van szó, hogy csúnyán kikaptak riválisuktól.

„Jó autónk van, csak most a Ferrari egy kicsit előttünk járt. Nem arról van szó, hogy négy vagy öt tizeddel előztek meg bennünket. Szóval szerintem van esélyünk, főleg, hogy Carlos a lágyakkal rajtol. De a lágy sem olyan rossz gumi, szóval nem lesz olyan sokkoló, és nem arról van szó, hogy borzasztóan döntöttek.”

„Szerintem az első etap első felében még előnyben is lesz, szóval van azért előnye is annak, hogy a lágyakon startolnak, de szerintem hosszú távon meg tudjuk fogni őket.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!