Norris dühében a falat ütötte, gondok vannak a McLarennél - F1VILÁG.HU

Norris dühében a falat ütötte, gondok vannak a McLarennél

HIRDETÉS
Igencsak frusztráltnak tűnt a McLaren Forma-1-es csapatának ifjú titánja, Lando Norris a bahreini előszezoni tesztelés után – legalábbis ezt állítja a jól ismert bokszutcai riporter, Will Buxton.
Lando Norris, McLaren

A McLaren számára nem a várakozásoknak megfelelően alakult az előszezoni tesztelés, Zak Brown, azt istálló vezérigazgatója maga ismerte el, egyelőre új versenyautójuk nem úgy teljesít, ahogy remélték, noha kifejezte reményét azzal kapcsolatban, hogy az évad elején képesek lesznek komoly előrelépéseket tenni.

Az előszezoni tesztelés során úgy tűnt, a McLaren MCL60-as kódjelet viselő versenyautójának légellenállása egész egyszerűen túl nagy, ráadásul az istállónak rendre problémája támadt az első kerekek felett elhelyezett szárnyelemekkel, emiatt pedig nem is tudtak annyira körözni, mint remélték.

Az előszezoni tesztelés utolsó, szombati napján Norris csupán a 11. legjobb időt futotta, míg csapattársa, az újonc Oscar Piastri mindössze 16. lett. Will Buxton, a jól ismert bokszutcai riporter szerint Norris igencsak frusztrált volt a bahreini teszt végén.

„Ami azt illeti, láttam őt, ahogy távozott a garázsból, és sétált az oldalt kialakított kis versenyzői szobába. És Landótól szokatlan módon beleütött abba a gyenge, rögtönzött falba, ahogy sétált. Nem egy olyan ütés volt, amitől kidöntötte a falat, de volt benne egy kis frusztráció. Az elmondható, hogy nem ment minden rendben” – mondta Buxton.

A Sky Sports F1-es kommentátora, David Croft mindeközben arról elmélkedett, a kiábrándító előszezoni tesztelés után Norris mclarenes jövője is veszélybe kerülhet.

A brit pilóta viszont még korábban úgy nyilatkozott, kitart a wokingi csapat mellett.

„Még néhány évig itt leszek. Mert itt akarok lenni. Nem azért, mert tudtam, hogy világbajnokságot fogunk nyerni, vagy ilyesmi. Tudtam, hogy ez egy út, fejlődnünk és javulnunk kell, hogy eljussunk erre a pontra” – fogalmazott Norris. „Nem én vagyok a legtürelmesebb srác, ugyanakkor viszont elégedett vagyok a munkával és a csapat terveivel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!