Norris: Egy újabb McLaren-győzelem pazar lenne! - F1VILÁG.HU

Norris: Egy újabb McLaren-győzelem pazar lenne!

HIRDETÉS
Forma-1-es pályafutása első rajtelsőségét szerezte az Orosz Nagydíj tegnap időmérő edzésén Lando Norris, a brit pilóta pedig természetesen mindent megtesz azért, hogy a versenyen jó eredménnyé konvertálja ezt a pole pozíciót.
Pole man Lando Norris, McLaren, with the Pirelli Pole Position Award

A McLaren óriási lendületben van, hiszen a két héttel ezelőtti Olasz Nagydíjon Daniel Ricciardo vezetésével kettős győzelmet ünnepelhetett a csapat.

Norris a szombati időmérőn a nehéz körülmények közepette derekasan helytállt, és mindenkinél jobb kört rakott össze, ezzel megszerezte az első rajtkockát a mai versenyre.

„Lenyűgöző érzés, főleg ilyen körülmények között. Nehéz volt, sok kockázatot kellett vállalni, látni kellett, hogy kifizetődik-e – és végül így lett. Lenyűgöző érzés, ez az első pole-om. De talán az egyetlen hely, ahol nem igazán akartam volna pole-ban lenni, mivel nagyon hosszú út vezet az 1-es kanyarig. De persze nagyon örülök” – mondta a brit versenyző.

„Megtettem egy kört az interekkel, aztán az elsőt a lágyakkal, ebből a két körből pedig már elég információ állt a rendelkezésemre, hogy hol száraz, és hol nedves még a pálya, de a legtöbbször csak reménykedtem. Az ember bemegy egy kanyarba, és reméli, hogy túléli, és működött. A Forma-1-ben ezen a szinten kell teljesíteni. Soha nem tudhatjuk, mit fognak csinálni a többiek, amikor mindenki mindent belead a pole-ért, hiszen mindenki tudja, hogy az ilyen körülmények lehetőséget kínálnak.”

„Nagyon nyomtuk, de jó döntéseket is hoztunk azzal, hogy kiálltunk, amikor kellett. Egyáltalán nem volt könnyű, és szerintem a többiek is ugyanezt fogják mondani.”

Arra a kérdésre, hogy mik a céljai a mai versenyen, Norris visszakérdezett: „A legutóbbi versenyhétvége után mit vártok? Egy újabb győzelem a McLarennek pazar lenne!”

„Persze nem számítok erre, szerintem a Mercedes jóval gyorsabb lesz nálunk, és ugyanez igaz a Red Bullra is. De úgy gondolom, tisztességes tempóval rendelkezünk. Láthattuk pénteken, hogy az autóink jó helyzetben vannak, szóval vizes és száraz pályán is erősek vagyunk. De hosszú út vezet az első féktávig, szóval fel kell készülnöm erre. Bármilyenek is lesznek a körülmények, szeretnék sok pontot gyűjteni, jó versenyünk lehet innen, hiszen a lehető legjobb pozícióból startolunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!