Friss hírek

Norris elismerte, nehéz volt lenyelnie a csapatutasítást

A McLaren ifjú versenyzője, Lando Norris elismerte, nehéz volt elfogadni a wokingi gárda azon utasítását a vasárnapi Azeri Nagydíjon, hogy ne támadja meg csapattársát, Daniel Ricciardót a verseny hajrájában.

A két versenyző eltérő taktikával vágott neki a bakui futamnak: míg Norris a közepes keverékű abroncsokkal rajtolt, addig Ricciardo a kemény keverékű gumikkal vágott neki a futamnak. A futam első szakaszában az ausztrál tisztességes tempót tudott autózni, és nem sokkal Norris kerékcseréje előtt arra utasították, ne előzze meg csapattársát.

Később aztán Ricciardo előnyt tudott kovácsolni abból, hogy a virtuális biztonsági autós protokoll alatt állt ki kerékcserére, ezért Norris elé tudott kerülni. A futam utolsó harmadában a rutinos pilóta Fernando Alonsót támadta, miközben csapattársa szorosan mögötte autózott.

Hirdetés
 

Norris ekkor rákérdezett a McLarennél, nem lehetne-e, hogy elengedi őt Ricciardo, így ugyanis megpróbálhatná támadni az Alpine pilótáját. Végül a brit tehetséget arra utasították, tartsa pozícióját, ami Norris – ha nehezen is, de – elfogadott. A két McLaren így a 8. és 9. helyeken ért célba Bakuban.

Norris a leintést követően elárulta, meg tudta volna előzni Ricciardót a hajrában.

„Azt hiszem, elég egyszerű a történet” – mondta a brit versenyző újságírói kérdésre Bakuban. „Volt egy kör, közvetlenül a bokszkiállásom előtt, amikor Daniel megelőzhetett volna, de nem tette. Szerintem mondták neki, hogy védekezzen csak [Pierre] Gaslyval szemben, amíg én ki nem állok – de a következő körben kiálltam.”

„Szóval egyetlen körig maradt mögöttem, és gondolom, cserébe azért, hogy nem előzött meg engem, én sem előzhettem meg őt. Megtehettem volna, mellette voltam az 1-es kanyarban. És nehéz döntés volt, hogy megtegyem-e, vagy ne. A tempóm a kemény keveréken jóval erősebb volt.”

„Elfogadtam, amit csapatként döntöttünk, és tartottam magam ehhez. Egyszerűen csak szerencséje volt a virtuális biztonsági autós kerékcserével, és a közepes keverékkel jött ki a végén. Szóval azt gondoltam, jobb tempója lesz, és jobban tudja majd támadni Fernandót. Csapatként jó munkát végeztünk ma, és elértük azt, amit akartunk, a pontszerzést.”

Norris hozzátette, mindenképpen szeretne beszélni csapatával a verseny alakulásáról, szerinte ugyanis Ricciardo semmi áldozatot nem hozott azzal, hogy nem előzte meg őt a futam korábbi szakaszában – kvázi nem kellett volna semmiféle szívességet visszaadnia az ausztrálnak.

„Hogy őszinte legyek, az, hogy most a 8., vagy a 9. helyen végzek-e… nem a világ vége, nem sok mindenen változtat. Egyszerűen csak szerettünk volna minél előrébb végezni.”

„Szerintem csak meg kell érteni a szituációk közti különbséget. Daniel egy körig maradt mögöttem, amíg én ki nem álltam a bokszba. Kétlem, hogy ez az egy kör bármin is változtatott volna. Így is Fernando mögött végzett volna, és én is hátrébb lettem volna – egyszerűen csak kijutott neki az a VSC-kerékcsere.”

„Nem azért volt ott, nem az alapján volt mögöttem, vagy más pozícióban, amit a verseny korábbi szakaszában csináltunk. Azt gondoltuk, hogy ez segíteni fog engem, de nem így lett. Ezért a futam végén nem nyerhettünk, és nem is veszíthettünk semmit.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!