Eifel Nagydíj
Fotó: McLaren
Hungaroring, Budapest, Hungary. Wednesday 02 August 2017. Lando Norris, McLaren MCL32 Honda. World Copyright: Joe Portlock/LAT Images ref: Digital Image _L5R2966
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp

Norris: Elmentem Brazíliába, hogy zuhanyozzak egyet!

Azok után, hogy törölte interlagosi gumitesztjét a Pirelli és a McLaren, Lando Norris lényegében azért utazott el Brazíliába, hogy vegyen egy kellemes fürdőt a hotelben.

Az ifjú versenyző a McLaren versenyzőjével, Stoffel Vandoorne-nal közösen dolgozott volna a Pirelli gumikeverékein, biztonsági aggályok miatt azonban végül törölték az interlagosi tesztet – mindezt néhány órával azt követően, hogy Norris landolt Sao Paulóban.

Bár szeretett volna körözni a McLaren F1-esével, Norris így legalább odaérhetett Makaóba, az első F3-as szabadedzésre.

„Éppen csak megérkeztem a brazíliai hotelbe, és volt egy kellemes fürdőm” – mondta Norris a Motorsport.com-nak.

„A kezelési útmutatót olvasgattam, hogy hozzászokjak a kormányon lévő gombokhoz, mert beletelik egy kis időbe, mire az ember megtanulja.”

„És aztán hívtak, hogy törölték a tesztet – ami bizonyos szempontból persze érthető. Nem volt túl biztonságos a dolog, és mindenki biztonsága érdekében ez volt a legbölcsebb döntés.”

„Szóval visszamentem a fürdőbe, és aztán elintéztem, hogy időben odaérjek az első szabadedzésre Makaóba. Elmondhatjuk, hogy alapvetően elutaztam Brazíliába, hogy zuhanyozzak egyet!”

„Ha bárki megkérdezi, milyen volt az utazásom – elmentem Brazíliába zuhanyozni! Jó kis sztori!”

Norris már nyáron, a Hungaroringen is tesztelt a McLarennel:
Bár már tud nevetni az eseten, Norris azt mondja, egyáltalán nem volt kellemes ennyit utazni.

„Nehéz volt, de már rendben vagyok. Brazíliából Párizsba repültem, Párizsból Sanghajba, majd Sanghajból Makaóba. Bár elég jó terveim vannak a jetlag leküzdésére, és mindig jókor aludtam, mentálisan azért megterhelő ennyit utazni.”

„Délután 4-re érkeztem meg, épp a megbeszélésre. Ma viszont küszködtem. Hamar felébredtem, és nagyon fáradt voltam.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!