Friss hírek

Norris: Ez volt pályafutásom egyik legjobb gyorsköre!

Pályafutása „egyik legjobb” körével szerezte meg az 5. rajthelyet a Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzésén Lando Norris.

A brit pilóta mindössze 2 tizeddel volt lassabb, mint a pole pozíciót megszerző Charles Leclerc, és bár tudja, hogy amennyiben néhány századdal gyorsabb lett volna, jó néhány pozícióval előrébb kerülhetett volna, nem csügged!

„Igazán jó időmérő volt – nagyon elégedett vagyok az 5. hellyel” – mondta a fiatal brit pilóta. „Mindössze 2 tizeddel maradtunk le a pole-ról, és fél tizeddel a 2. helyről – ami egyáltalán nem sok. Szóval nagyon szoros volt.”

„De úgy érzem, jó kört futottam, és kétlem, hogy több volt benne. Nagyon elégedett vagyok – habár tudom, hogy ha valamit másképp csinál az ember, fél tizedet lehet nyerni, és az néhány pozíciót jelenthet. De örülök annak, ahogy végeztünk.”

„Jó napunk volt, eddig jól alakul ez a hétvége, és sikerült mindent kihoznunk az autóból. Az utolsó Q3-as körömben főleg, vállaltunk némi kockázatot, de kifizetődött, és pályafutásom egyik legjobb körét futottam.”

„Csapatként jó munkát végeztünk, vasárnap pedig be kell fejeznünk!”

Norris csapattársa, Daniel Ricciardo csak a 12. helyen zárt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Ajánlott híreink
Norris: Ez volt pályafutásom egyik legjobb gyorsköre!
Verstappen: Egy Mercedesszel is 2 tizeddel gyorsabb lennék Hamiltonnál
Marko: Gasly nem megy az Alpine-hoz, de a Red Bullhoz se
Rosberg nem akar F1-es csapatfőnök lenni
Ajánlott híreink

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!