Friss hírek

Norris: Gyors volt az autó, és profitálni tudtunk a riválisok balszerencséjéből

Forma-1-es pályafutása harmadik dobogós eredményét szerezte a vasárnapi Monacói Nagydíjon Lando Norris. A brit pilóta azt mondja, jobban alakult a hétvége, mint várták, ehhez pedig kellett a riválisok balszerencséje is.

Norris az 5. legjobb időt érte el a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén, Charles Leclerc műszaki problémája miatt azonban a 4. pozícióból vághatott neki a vasárnapi versenynek.

A brit pilóta ugyancsak profitálni tudott Valtteri Bottas bokszutcai malőrjéből, így végül szolid versenyzéssel a 3. helyen ért célba.

A McLaren versenyzője azt mondja, természetesen tudja, hogy szerencséjük volt, ugyanakkor nagyon örül annak, hogy a McLaren autójából képes volt a legtöbbet kihozni.

„Ez a hétvége jobban alakult, mint gondoltuk” – mondta elégedetten a brit tehetség.

„Az autó egész hétvégén nagyon jó volt, megvolt az önbizalmam az autóban ülve. Emellett pedig előnyt tudtunk kovácsolni a többiek balszerencséjéből: ott volt Charles [Leclerc] hibája tegnap, ma pedig Bottas, illetve a mercedeses srácoké. Mi pedig ott voltunk, ki tudtuk használni, és felállhattunk a dobogóra.”

Norris azt mondja, természetesen nagyon motiváló a vasárnapi eredmény, ám nem jelent garanciát arra, hogy a soron következő versenyeken is ugyanilyen erősek lesznek.

„Legutóbb, Barcelonában nagyon messze voltunk a dobogótól” – magyarázta a McLaren versenyzője. „Sok munka vár még azért ránk. Ki kell élveznünk a pillanatot most, de lesznek olyan pályák, ahol közel sem leszünk ennyire versenyképesek. De ez az eredmény nagyon motiváló a csapat számára, ám továbbra is keményen kell dolgoznunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!