Norris már a szimulátorban tanult Ricciardótól - F1VILÁG.HU

Norris már a szimulátorban tanult Ricciardótól

Már a szimulátorban tud tanulni új csapattársától, Daniel Ricciardótól Lando Norris – ezt a brit tehetség árulta el nemrég.

A Red Bullnál annak idején 7 futamgyőzelmet szerző Ricciardo a Renault-tól szerződött át a McLarenhez, ahol Norris csapattársa lesz majd. A két versenyző a hétfői bemutató után Silverstone-ban már ki is próbálhatta a csapat 2021-es versenyautóját.

Norris azt mondja, azt még nem tudja pontosan, melyek azok a területek, melyeken Ricciardo igazán erős lesz hozzá képest, ám a szimulátorban már most el tudott lesni az ausztráltól néhány dolgot.

„Ezt most még nehéz tudni, meg kell várnom, amíg pályára gurulunk, és megtesszük az első köröket az autóval” – mondta a brit tehetség, még a keddi autóbejáratás előtt.

„Már ott elleshetek tőle néhány dolgot abban a pár körben, tanulhatok a visszajelzéseiből. És már a szimulátorban is voltak dolgok, amiket magamra tudtam szedni.”

„Hogy mi az, amiben a legjobban meg fog hajtani engem, azt még nehéz tudni az igazi tesztekig, illetve az első versenyig, mert akkor kel minden igazán életre, és az ember ott mutatja ki igazán a foga fehérjét.”

„Még nincs pontos válaszom erre, de biztos vagyok benne, hogy minden területen hajtani fog majd, és remélhetőleg én is őt. Ez a cél.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!