Norris remekelt az esőben, le is gyűrte az egyik Mercedest - F1VILÁG.HU

Norris remekelt az esőben, le is gyűrte az egyik Mercedest

HIRDETÉS
Kiválóan olvasta a pályát a Brit Nagydíj szombati, esős időmérő edzésén Lando Norris, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a brit tehetség maga mögé tudta utasítani George Russell Mercedesét. A versenyen viszont nehéz lesz maga mögött tartani honfitársát, de a szolid pontszerzés lesz a cél.
Lando Norris, McLaren MCL36

Norris a 6. helyről kezdi majd meg a mai Brit Nagydíjat, a változékony időjárási körülmények között magabiztos teljesítményt tudott nyújtani. Remeklését jól mutatja, hogy saját csapattársa, Daniel Ricciardo csak a 14. helyen végzett a kvalifikáción. Norris az időmérő után arról beszélt, jól boldogult a nehéz körülmények közepette, annak pedig különösen örül, hogy az alapvetően gyorsabb autóval rendelkező Mercedes egyik pilótáját le tudta gyűrni.

„Nagyon örülök ennek az eredménynek. Ilyen körülmények között nagyon könnyű elszúrni egy kört, főleg intermediate-gumikkal, amikor a körülmények egyre jobbá és jobbá válnak, majd hirtelen rosszabbá, és fordítva” – mondta a brit pilóta. „Tudnod kell, mikor nyomhatod igazán, és mikor kell megfutnod a köreidet.”

„Azt gondolom, nekünk ezt sikerült megtenni. A Q2-ben jól kellett csinálni az elején, az első két körben. Ha nem jött össze, túl nedvessé vált a pálya. A Q3-ban pedig minden az utolsó két körről szólt. Nekem sikerült átlátnom ezt az autóban, tudtam, mikor kell nyomnom, és mikor nem. De az, hogy az egyik Mercedes előtt végeztünk – és majdnem a másikat is megelőztük –, nagyon jó munka részünkről, ha azt nézzük, hogy 6-7 tizeddel gyorsabb autójuk van. Nagyon örülök, hogy legalább az egyiket magunk mögött tudhatjuk.”

A mai versenyre már száraz pályát jósolnak a meteorológusok, Norris pedig tudja, nehéz lesz maga mögött tartania Russellt – de bízik a szolid pontszerzésben.

„Esélyem sincs előtte maradni, arra viszont igen, hogy a többieket magam mögött tartsam. Szóval remélhetőleg a Mercedesek mögött tudok maradni – ez a cél.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!