Friss hírek

Norris: Sokat tanulhatunk a bakui hétvégéből

Sokat tanulhat a bakui hétvégéből a McLaren Forma-1-es csapata – ezt mondja Lando Norris, aki csapatával együtt felkészült a most következő intenzív hetekre.

Három hét alatt ugyanis három versenyt rendeznek majd a Forma-1-ben: a mezőny hétvégén Franciaországba látogat, majd gyors egymásutánban két versenyt tartanak majd Ausztriában.

Norris rajtbüntetését követően a 9. helyről rajtolva az 5. pozícióban ért célba Bakuban, és mivel csapattársa, Daniel Ricciardo is pontokat tudott szerezni, a McLaren továbbra is nagy harcban van a Ferrarival a konstruktőri 3. helyért.

„Bakuban szépen felzárkóztunk és fontos pontokat szereztünk a konstruktőri bajnokság szempontjából” – mondta a brit tehetség. „Ugyanakkor viszont sokat tanulhatunk a hétvégéből, amik hasznosak lehetnek a triplaforduló során.”

„Három verseny gyors egymásutánban nagyon intenzív tud lenni, de a pályán és a gyárban mindenki jól felkészült, és továbbra is mindent belead azért, hogy a legjobb esélyekkel harcolhassunk a pontokért. Tovább kell nyomunk csapatként, hogy a legtöbbet hozhassuk ki az autóból, és harcban legyünk versenytársainkkal.”

„A néhány utcai pálya után most tradicionálisabb pályák következnek Franciaországban és Ausztriában, ez pedig izgalmas kihívás lesz. Nagyszerű lesz visszatérni a Paul Ricardra, a Francia Nagydíjra a tavaly történtek után. Élvezetes, gyors pálya többféle kanyarral, és lehetőség kínálkozik a jó versenyzésre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Exkluzív információk: a Hungaroringről jelentkezünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!