Norris szerint a maximumot érte el Szingapúrban - F1VILÁG.HU

Norris szerint a maximumot érte el Szingapúrban

HIRDETÉS
Vegyes eredményekkel zárta a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjat a McLaren Forma-1-es csapata. Miközben Lando Norris pontot tudott szerezni, csapattársa, Carlos Sainz sorsa hamar megpecsételődött.
Carlos Sainz, McLaren MCL34  leads Lando Norris, McLaren MCL34

A wokingi gárda autói már az időmérő edzésen is erősnek bizonyultak, hiszen Norris és Sainz is bejutott a Q3-ba, így a verseny igazán ígéretesen kezdődött vasárnap.

Norris végül a 9. helyről rajtolva a 7. helyen zárta az éjszakai futamot, Sainz viszont már a futam elején ütközött Nico Hülkenberggel, ezzel pedig elesett a pontszerzés lehetőségétől. 

„Jó versenyünk volt, tisztességes mennyiségű pontot szereztünk – kétlem, hogy ennél többet elérhettünk volna” – mondta elégedetten Norris.

„A rajtnál mindent beleadtunk, és feltartottak, ami nyilván része a versenynek, hiszen mindenki próbált vigyázni a gumikra. Voltak biztonsági autós periódusok, ezek néha segítenek, máskor viszont hátráltatnak – hiszen például [Nico] Hülkenberg és [Pierre] Gasly mögém tudott kerülni a lágy gumikon – amik ráadásul sokkal frissebbek is voltak –, és nyomás alatt voltam egy kicsit az utolsó pár körben.”

„Nyomnom kellett, ami szórakoztató volt, hiszen a verseny többi részében csak lassan körözgettünk. Kár, hogy Carlost [Sainz] kiütötte Hülkenberg az elején, mert szerintem mindketten pontokat szerezhettünk volna. Nagy köszönettel tartozom a csapatnak és mindenkinek a gyárban a kemény munkájukért.”

A McLaren másik versenyzője, Sainz persze egyáltalán nem volt elégedett.

„Nagyon kiábrándító véget ért ez a hétvége” – sajnálkozott a rutinos spanyol.

„Sorozatban másodszor nem tudunk pontot szerezni, noha jó eredményt érhetnénk el. Olyan rajtunk volt, amilyet szerettünk volna: a 7. helyen autóztam, a Red Bullt támadtam magam előtt. Az 5-ös kanyarban aztán hátulról nekem jött a Renault, és ennyi volt. Defektet kaptam, az autó megsérült, hosszúra nyúlt a bokszkiállás, és 1 körös hátrányba kerültem.”

„Kár érte, mert elérhető lett volna a 7. hely, és kettős pontszerzéssel zárhatott volna a csapat.”

Hirdetés

„Persze nem adtuk fel és küzdöttünk a végéig. Fizikailag és mentálisan is erősnek éreztem magam az autóban, és biztos vagyok benne, hogy vissza tudunk vágni Oroszországban. Magunk mögött kell hagynunk ezt a versenyt, és a következő hétvégére kell összpontosítanunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!