Költségplafon-ügy

Norris szerint nagyon nehéz hétvége vár a McLarenre Monzában

Miközben tavaly kettős győzelmet szerzett, idén nehéz hétvégére számíthat Olaszországban a McLaren Forma-1-es csapata – mondja az istálló ifjú titánja, Lando Norris.

A brit csapat Daniel Ricciardo vezetésével tavaly meglepetésszerű kettős győzelmet aratott, miután Max Verstappen és Lewis Hamilton kiütötték egymást a versenyen. Lando Norris azt mondja, nagyon meglepődne azon, ha idén hasonlóan jó teljesítményre lennének képesek Monzában, mint egy éve.

„Sajnos nemigen” – mondta a McLaren versenyzője arra a kérdésre, hogy az idei autóval meg tudják-e ismételni a tavalyi formát. „De szeretnék egy kicsit hinni benne – viszont szerintem nagyon nehéz hétvége vár ránk. Ugyanakkor viszont szerintem most eljutottunk arra a pontra, hogy tényleg értjük már az autó erősségeit és gyengeségeit. Úgy érzem, tudjuk, miben leszünk erősek, és miben gyengék.”

Hirdetés
 

„Most pedig el kell kezdenünk jó terveket összerakni ahhoz, hogy hogyan is kezeljük ezeket a kérdéseket. Ez persze időbe fog telni, de világos, mi a helyzet. Csupán arról van szó, hogy tényleg meg tudjuk-e érteni a helyzetet, és a tanultakat be tudjuk-e építeni az autó DNS-ébe egy kicsit. Ez lesz a következő feladatunk. És tudjuk, hogy ez időbe fog telni – de tovább nyomjuk.”

A Belga Nagydíjat követően Norris azt mondta, a McLaren MCL36-os kódjelű autójának végsebessége megfelelő volt, a DRS-rendszerük azonban nem volt elég hatékony. Mostanra viszont változott a véleménye ezzel kapcsolatban.

„Nem, ez nem volt igaz. Nem állt rendelkezésemre minden információ. Szerintem csak az egyik legkisebb hátsó szárnyat használtuk Spában. És amikor ilyen kicsit szárnyad van, és nyitod a DRS-t, annak nincs akkora hatása.”

„Ha pedig Maxszal [Verstappen] hasonlítom össze a helyzetet, nekik sokkal nagyobb hátsó szárnyuk van, amikor tehát nyitja a DRS-t, sokkal több sebességet nyer nálunk. Viszont ők azzal a hatalmas hátsó szárnnyal majdhogynem ugyanolyan gyorsak, mint mi szárny nélkül! Ez nehezíti meg a dolgunkat. De Monzában nem ez lesz a helyzet, sok múlik azon, hogy az autó hogyan teljesít a nagyon lassú kanyarokban és a tempós fordulókban. A gumik degradációjával sokat szenvedtünk Spában. Azt gondolom, tudunk apró lépéseket tenni előre, és tanultunk is egy kicsit Spából, ennek pedig hasznát vehetjük Monzában – sőt, még Zandvoortból is vihetünk magunkkal hasznos dolgokat. De ettől még nem fogunk előre kerülni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Norris szerint nagyon nehéz hétvége vár a McLarenre Monzában
A Haast rendkívül zavarja Schumacher legutóbbi autótörése
Sainz elárulta, miért lesz nagyon érdekes a japán F1-es hétvége
Leclerc: Nagyon fontos lesz az utolsó szabadedzés!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!