Norris szerint Russell megváltozott az elmúlt években - F1VILÁG.HU

Norris szerint Russell megváltozott az elmúlt években

A McLaren Forma-1-es csapatának ifjú titánja, Lando Norris úgy látja, honfitársa, korosztályának másik jeles képviselője, George Russell személyisége megváltozott az évek során.

Mindkét versenyző egyszerre, 2019-ben debütált a Forma-1-ben: Norris a McLarennel mutatkozhatott be, míg Russell a Williamsnél töltött el három idényt, mielőtt idén a Mercedes versenyzője lett, ahol Lewis Hamilton csapattársaként kell helytállnia.

A két ifjú titán már az alsóbb kategóriákban is egymás ellen versenyzett, a 2018-as Forma-2-es bajnokságban egymás közvetlen riválisai voltak. A bajnoki címet Russell nyerte meg, velük együtt pedig a 3. helyen végző Alex Albon is bemutatkozhatott a Forma-1-ben egy évvel később.

 

Norris a minap egy interjúban elárulta, szerencsésnek tartja magát, azok az emberek ugyanis, akikkel együtt dolgozik, lehetővé tették számára, hogy ugyanaz az ember maradjon, aki korábban volt – másokról viszont ez nem feltétlenül mondható el.

„A menedzserem, az edzőm, a szüleim mindig próbáltak olyannak megtartani, amilyen vagyok, ahelyett, hogy formáltak volna engem” – mondta Norris a The Independent című lapnak. „Látok mást versenyzőket, akiket jobban átalakultak azok miatt, akikkel vannak, azon csapatok miatt, amelyeknél dolgoznak. Én nem gondolom úgy, hogy ez jó dolog – elveszi az ember személyiségét.”

„Például együtt nőttem fel George-dzsal, nagyon jól szórakoztunk. Nagyszerű egyéniség volt, de most más a helyzet a Mercedesnél. Más a hangulat, más a légkör. Egyszerűen nem látom annyira a szórakoztató oldalát. George egy nagyszerű ember, és úgy érzem, azzal a személyiséggel, amivel néhány éve rendelkezett, még népszerűbb lenne.”

Norris elismeri, Russellnek nincs egyszerű dolga a Mercedesnél, ugyanakkor pedig remek munkát végez a korábban sorozatban nyolc konstruktőri bajnoki címet begyűjtő istállónál.

„Nem gondolom, hogy ez a Mercedes hibája, de soha nem könnyű amiatt a nyomás miatt, amit a Mercedes jelent, illetve az, hogy Lewis [Hamilton] az ember csapattársa. Az ember nem akarja, hogy azt lássák, hogy folyton szórakozik és játszadozik, másfelől viszont George lenyűgöző munkát végez idén, szóval számára működik ez a dolog.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Norris szerint Russell megváltozott az elmúlt években
Leclerc: Érdekes volt kipróbálni a Ferrari új fejlesztéseit
Verstappen szerint több előzés lehet Barcelonában
Alonso örül, mert működnek az Aston Martin fejlesztései
Hamilton: Momentán küszködöm azzal, hogy a top 10-be kerüljek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!