Norrisé az utolsó edzés az Aston-bukások forgatagában - F1VILÁG.HU

Norrisé az utolsó edzés az Aston-bukások forgatagában

HIRDETÉS
Megkavarodott a sorrend az Ausztrál Nagydíj utolsó edzésére, hiszen egy McLaren és egy Alpine is az eredménylista elejére került, ám piros zászló miatt az utolsó gyorskörökre már nem nyílt lehetőség. Sebastian Vettel ismét motorozott.
Lando Norris, McLaren MCL36, in a corner

Erősen felhős égbolt mellett, de száraz időben kezdte meg a szombati munkát a Forma-1 mezőnye Melbourne-ben a harmadik szabadedzéssel. A napot a versenyigazgató azon bejelentése indította, miszerint a pénteki tapasztalatok után biztonsági okokból kivették a rekordszámú négy DRS-zóna egyikét: az átalakítások nyomán padlógázassá tett 8-as és 9-es kanyarok közötti szakaszon nem lehet már nyitni a hátsó szárnyat.

Hibákat enélkül is hozott bőven az utolsó edzés, Lewis Hamiltontól és George Russelltől is láthattunk egy-egy pályaelhagyást, Max Verstappen meg is pördült az utolsó előtti kanyarban, Sebastian Vettel viszont össze is törte az Aston Martint a 10-es kanyarban történt, nem túl nagy erejű becsapódás után. Az eset elég volt ahhoz, hogy az edzés felénél előcsalogassa a piros zászlót, a német pedig ismét motorra pattanjon, hogy visszatérjen a bokszutcába. A pénteki, büntetéssel végződő hasonló incidense után viszont most nem vette saját kezébe a dolgokat: a pályaszemélyzet egy tagja mögé ült fel, aki a szervizúton haladt a piros zászló alatt. Vettelnek mindenesetre zűrösen alakul a visszatérés, az előző napi motorhibájával megspékelve eddig alig tudott körözni szezonja első versenyhétvégéjén.

A leállás idején Fernando Alonso Alpine-ja vezette a tabellát, húsz perccel a leintés előtt előzte csak őt meg Sergio Perez, majd Lando Norris is az élre állt a feljavulóban lévő McLarennel, de Alonso is tudott tovább javítani, továbbra sem tágítva a legjobbak közül.

Négy perccel a leintés előtt a másik Aston Martinnal Lance Stroll is a falban találta magát kitört bal első felfüggesztéssel, rémes véget vetve ezzel a csapat délelőttjének – és egyúttal korai lezárást hozva a szabadedzés számára is. Az élen így végül egy McLaren zárt Norrisszal, mögötte Charles Leclerc, Perez és Alonso sorakozik az időmérő előtti utolsó erőfelmérőn.

Több csapat autóin is intenzíven jelentkezett a delfinezés jelensége, viszont a Ferrarik ezzel együtt is gyorsak tudtak maradni, miközben a Mercedeseknek meggyűlt a baja a tapadással, és különösen a harmadik szektorban veszítettek sokat – Hamilton és Russell a 8. és a 11. lett.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!