Ocon a kasztnicsere lehetőségét sem zárja ki - F1VILÁG.HU

Ocon a kasztnicsere lehetőségét sem zárja ki

HIRDETÉS
Az Alpine versenyzője, Esteban Ocon azt szeretné, ha csapata minden lehetséges változtatást elvégezne versenyautóján, az elmúlt versenyhétvégéken ugyanis a francia pilóta kiábrándító formát nyújtott.
Esteban Ocon Alpine

A szezon első versenyein Ocon rendre beverekedte magát az időmérő utolsó szakaszába, ám mindkét ausztriai versenyhétvégén már a Q1 végén búcsúzni kényszerült.

Az Osztrák Nagydíj szombati időmérője után a fiatal pilóta azt mondta, voltak jelek arra vonatkozóan, hogy miért is volt fél másodperccel lassabb csapattársánál, Fernando Alonsónál.

„Az egyensúly valójában eléggé rendben volt. Amint befejeztem a kört, úgy éreztem, hogy jó kört futottam a Q1-ben, és elégedett is voltam vele. Talán fél tizedet javíthattam volna, de ez minden” – mondta Ocon.

„Szóval itt kezd el nehézzé válni a dolog, amikor nem tudsz pontosan rámutatni, mi is a probléma, a köridőbeli hátrány pedig ennyire nagy egy ilyen rövid pályán. Szóval a végére kell járnunk, hogy amilyen hamar csak lehet, átvészeljük ezt a periódust.”

Ocon azt mondja, a Brit Nagydíjig megpróbálják megoldani a problémát azzal, hogy kicserélnek bizonyos alkatrészeket az autóban. A francia pilóta még a kasztnicsere lehetőségét sem zárja ki.

„A lehető legtöbb cserét szívesen veszem!” – mondta a fiatal versenyző. „Beszélni fogok a csapattal, és meglátjuk, mit tehetünk. De minél többet változtatunk, annál jobb lehet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!