Ocon: A kieséseknek nem lesz helyük 2020-ban - F1VILÁG.HU

Ocon: A kieséseknek nem lesz helyük 2020-ban

HIRDETÉS
Nem lesz helyük a kieséseknek a 2020-as Forma-1-es szezonban – ezt mondja a Renault versenyzője, Esteban Ocon, aki szerint minden egyes hiba csúnyán megbosszulja majd magát a lerövidített idényben.
Esteban Ocon (FRA) Renault F1 Team RS20.
Formula One Testing, Day 3, Friday 28th February 2020. Barcelona, Spain.

Jelen állás szerint az F1-es világbajnokság július első hétvégéjén rajtol el, a tervek szerint pedig 15-18 versenyt rendeznének meg 2020-ban.

A versenyek sűrűn követnék egymást, és mivel a tervezettnél kevesebb futam vár a mezőnyre, várhatóan a pilótáknak kockázatosabb manővereket is be kell majd vállalniuk, hogy értékes pontokat gyűjtsenek.

Esteban Ocon szerint viszont ugyanennyire fontos lesz az is, hogy ne legyenek kieséseik.

„Nem lesz semmiféle ’jokereredmény’, nincs helye a kieséseknek” – mondta a Renault francia versenyzője a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva.

„Nagyon fontos lesz, hogy minden versenyen célba érjünk, minden elérhető pontot begyűjtsünk.”

Charles Leclerc, a Ferrari ifjú versenyzője múlt héten azt mondta, a kevesebb verseny miatt a pilóták vélhetően bevállalnak majd rizikósabb manővereket is.

„Azzal, hogy kevesebb futam lesz, talán mindenki egy kicsit többet akar majd kockáztatni” – mondta a monacói.

„Szóval igen, lehetnek meglepetések, és igazán izgalmas lesz nézni. Meggyőződésem, hogy a Mercedes és Lewis Hamilton számít akkor is a favoritnak, hogy 8 futamból áll a bajnokság, úgyhogy nehéz lesz legyőzni őket.”

„De igen, talán kockáztatni fogunk majd, rizikósabb stratégiákat alkalmazhatunk, és kockázatosabb előzéseket vállalunk majd be. Ezek vagy kifizetődnek, vagy nem.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!