Ocon: Nem akartam szívrohamot okozni a csapatnak - F1VILÁG.HU

Ocon: Nem akartam szívrohamot okozni a csapatnak

HIRDETÉS
Stabil, kockázatkerülő vezetéssel karrierje harmadik Forma-1-es dobogós helyezését szerezte meg Esteban Ocon Monacóban. Az eredmény úgy kellett az Alpine-nak, mint egy falat kenyér.
Esteban Ocon, Alpine

Óriási eredményt ért el a Monacói Nagydíj az Alpine csapata, ami Esteban Ocon révén egy harmadik rajthelyet váltott dobogós helyezésre a vasárnapi 78 körös viadalon. A francia pilóta az élmezőnyhöz képest nyilvánvalóan lassabb köröket autózott, ám a szűk utcai pályán ez is elég volt ahhoz, hogy 15 pontot bezsebeljen. A keze a futam második felében érkező esőben sem remegett meg, pedig akkor jó néhányan követtek el vezetői hibát.

„Megcsináltuk, micsoda hétvége! Az első pillanattól kezdve folyamatosan javítottunk az autó teljesítményén, és egyszer sem hibáztunk – azt is tökéletesen időzítettük, amikor felkerültek az átmeneti esőgumik. Élvezem, hogy felállhatok a dobogóra, és remélem, hogy ezzel egy sorozatot kezdtünk el” – fogalmazott a kétségkívül elégedett pilóta.

A közvetítés során láthattuk, hogy a futamgyőztes Max Verstappen több alkalommal teljesen a határon autózva a falakat súrolta. Ocon elárulta, ő ma ennél kevesebbet kockázatott. Elvégre a nehéz szezonkezdet és a felsővezetés felől érkező nyomás miatt most sokat ér az Alpine számára a harmadik helyezéssel járó 15 egység.

„Azt tegnap csináltam eleget, így ma nem volt rá szükség. Így megkíméltem a csapatot egy szívrohamtól” – tette hozzá Ocon mosolyogva.

A francia pilóta jelenleg 21 ponttal a világbajnoki tabella kilencedik helyet foglalja el.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!