Friss hírek

Ocon szerint lenyűgöző történet, hogy Gasly lesz jövőre a csapattársa

Lenyűgöző történetnek tartja Esteban Ocon az, hogy 2023-ban Pierre Gasly lesz a csapattársa az Alpine Forma-1-es csapatánál. A 26 esztendős versenyző biztos benne, jól együtt tud majd dolgozni honfitársával.

Ocon és Gasly még gyerekként együtt kezdték versenyzői pályafutásokat, a Forma-1 érkezvén azonban eltávolodtak egymástól, és kapcsolatuk is meglehetősen hullámzó volt. Nemrég azonban kiderült, 2023-ban Gasly veszi át az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyét, a két pilóta tehát közösen kell, hogy sikerre vigye az Alpine csapatát. 

Arra a kérdésre, hogy képesek lesznek-e együtt dolgozni, Ocon így felelt: „Igen, képesek leszünk. És hogy őszinte legyek, szerintem ez egy lenyűgöző történet. Együtt kezdtünk el gokartozni. Ez őrületes. Nyilvánvalóan rengeteg fantasztikus emléket őrzök Pierre-rel még azokból az időkből, amikor gyerekek voltunk.”

Hirdetés
 

„De aztán elvesztünk egy kicsit. Ő más bajnokságokban szerepelt, elment Japánba, én Európában maradtam. De azt gondolom, nagyszerű lesz újra együtt dolgozni. Nem csupán én vagyok Normandiából, hanem ő és maga a brand is. Ha tehát képesek leszünk a csúcsra juttatni a csapatot, és győzelemre vezetjük Normandiát, az különleges volna.”

„Azt gondolom, nagyszerű dolgokat érhetünk el. A minimum az, hogy tökéletes munkát végzünk a csapatért, és együtt dolgozunk. De meggyőződésem, hogy minden jó lesz. Az ember persze mindig le akarja győzni a csapattársát az F1-ben.”

Ocon elárulta, röviden már tudott is beszélgetni Gaslyval a közös jövőről: „Volt egy közös fotózásunk, és néhány interjúnk. Eltöltöttünk egy kis időt azzal, hogy beszélgettünk.”

A francia pilóta azzal sem foglalkozik egyelőre, hogy a csapatnál szerzett tapasztalata miatt jövőre előnyben lesz majd Gaslyval szemben.

„Nem igazán foglalkozom ezzel. A lényeg számomra, hogy ugyanúgy dolgozzak tovább, és hozzájáruljak a fejlesztésekhez. Fernando is elmondja a véleményét, én is elmondom, és ez a közös munka járul hozzá a fontos dolgokhoz. Nyilván nekem lesz több tapasztalatom, én tudom, hogyan működik az autó. De fontos a csapat számára, hogy Pierre minél gyorsabban felvegye a tempót.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Ocon szerint lenyűgöző történet, hogy Gasly lesz jövőre a csapattársa
Russell: Készen állok, hogy világbajnok legyek
Kiderült, hol lesznek F1-es sprintfutamok jövőre
Alonso frusztrált ugyan, de azt mondja, örökké hálás lesz az Alpine-nak
Az FIA szerint jó döntést hoztak, hogy megemelik a padlóélek magasságát a Forma-1-ben
Hockenheim nem akar F1-es versenyt rendezni jövőre

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!