Olaszországban is eljárás indult a McLaren ellen - F1VILÁG.HU

Olaszországban is eljárás indult a McLaren ellen

HIRDETÉS

Azt követően, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség újabb bizonyítékok birtokába került a kémüggyel kapcsolatban, olasz bírók közölték a McLarennel, hogy eljárást indítottak a csapat ellen, amiért titkos technikai információkat lopott a Ferraritól.

Azt követően, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség újabb bizonyítékok birtokába került a kémüggyel kapcsolatban, olasz bírók közölték a McLarennel, hogy eljárást indítottak a csapat ellen, amiért titkos technikai információkat lopott a Ferraritól.

“A modenai ügyészség szombat este tájékoztatta a csapatot arról, hogy eljárást indított ellene” – mondta a McLaren szóvivője az Olasz Nagydíjnak helyet adó Monzában.

Olasz lapértesülések szerint Ron Dennis egyike azon hét szakembernek, akik levelet kaptak az ügyészségtől, melyben tájékoztatva lettek arról, hogy bűncselekmény alapos gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük.

Az ANSA hírügynökség úgy tudja, hogy Dennis mellett a Ferrari egykori technikai szakembere, Nigel Stepney, a McLaren felfüggesztés alatt álló főtervezője, Mike Coughlan, a wokingiak ügyvezetője, Martin Whitmarsh, illetve a csapat magas beosztásban dolgozó szakemberei, Paddy Lowe, Jonathan Neale, és Rob Taylor ellen folyik még eljárás az ügyben.

Coughlant azt követően függesztette fel munkája alól a McLaren, hogy az angol rendőrség egy házkutatás alkalmával megtalálta nála a 780 oldalas ferraris titkokat tartalmazó dokumentumot. A főtervező állítólag Stepney-től kapta meg az anyagot, aki természetesen tagadja a vádakat.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!