Friss hírek

Önzetlenségének ihatja meg a levét a Ferrari jövőre

A Ferrari Forma-1-es csapatánál azt mondják, azzal, hogy belementek a 2021-re tervezett új szabályok elhalasztásába, jó eséllyel hátrányba kerülnek majd riválisaikkal szemben – a száguldó cirkusz érdekében viszont meg kellett tenniük.

A koronavírus-járvány miatt a Forma-1-ben is a feje tetejére állt minden az elmúlt hetekben: nemcsak versenyek maradtak el, hanem az új technikai szabályok bevezetését is egy évvel elhalasztották.

Az erről szóló javaslatot minden csapat támogatta, noha korábban a Ferrarinak voltak fenntartásai ennek kapcsán. Leginkább azért, mert az új szabályok bevezetésének elhalasztása egyúttal azt is jelenti, hogy 2021-re számos alkatrészt befagyasztanak – nem lehet majd például módosítani a kasztnikon sem.

Ha tehát a Ferrari autója nem elég jó a riválisokhoz képest idén, az komoly problémákat okozhat jövőre is.

Mattia Binotto, az olasz istálló csapatfőnöke viszont azt mondja, jelen helyzetben fontosabb volt, hogy biztosítsák a kisebb csapatok túlélését.

„A jelenlegi alapokat, illetve a teszteken kapott visszajelzéseket figyelembe véve nem gondoljuk úgy, hogy ez a döntés előnyös lesz számunkra” – mondta a szakember a Sky Italiának.

„Nem volt könnyű döntés, de meg kellett tenni. Különleges pillanat ez, és fontos, hogy felelősségteljes jelet küldjünk a jövőre nézve.”

Binotto azt mondja, további egyeztetésekre lesz szükség ahhoz, hogy pontosítsák, pontosan mit lehet majd csinálni az autókon a következő idényre.

„A szabályok ugyanazok maradnak, de lesz még terület az aerodinamikai fejlesztésre. Még meg kell határozni ennek részleteit. Egyeztetünk a csapatok és az FIA összes érintettjével, hogy megtudjuk, mi lesz befagyasztva, és min lehet majd fejleszteni.”

„De a cél az, hogy megtartsuk a Forma-1 DNS-ét.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!