Óriási F1-es baleset: Russell szerint nagyobb baj is lehetett volna - F1VILÁG.HU

Óriási F1-es baleset: Russell szerint nagyobb baj is lehetett volna

HIRDETÉS
George Russell, a Williams versenyzője szerencsésnek érzi magát, hogy sérülés nélkül megúszta a Belga Nagydíjon történt balesetet – szerinte sokkal nagyobb baj is történhetett volna.
George Russell (GBR) Williams Racing.
Hungarian Grand Prix, Saturday 18th July 2020. Budapest, Hungary.

Antionio Giovinazzi, az Alfa Romeo versenyzője a verseny 11. körében veszítette el irányítását autója felett, amikor a falnak csapódott, és csúnyán összetörte autóját. Versenygépéről a kerék is leszakadt, amely eltalálta az érkező George Russell Williamsének kerekét, így ő is a falnak ütközött. 

Rengeteg törmelék került a pályára, ám szerencsére mindkét versenyző saját lábán szállt ki az autóból

Russell elmondta, szerencsés, amiért ennyivel megúszta a balesetet – ezúttal annak is hálát adott, hogy a Halo ott van a Forma-1-es autókon. A brit pilóta sisakját egyébként egy kisebb repülő elem eltalálta, de sérülés nélkül úszta meg az incidenst. 

„Balszerencsésnek és szerencsésnek is érzem magam” – írta Russell közösségi oldalán a kiesését követően. 

„Bosszantó, mert remek versenyünk volt – de nagyon örülök, hogy a Halo az autón van, mert sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet. Köszönöm az üzeneteket – teljesen jól vagyok.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!