Nagyon boldog, ugyanakkor csalódott is a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali, aki szerint a gárda kétszeres világbajnokának, Fernando Alonsónak jó esélyei voltak a futamgyőzelem megszerzésére Monacóban.
Nagyon boldog, ugyanakkor csalódott is a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali, aki szerint a gárda kétszeres világbajnokának, Fernando Alonsónak jó esélyei voltak a futamgyőzelem megszerzésére Monacóban.
A spanyol versenyző Sebastian Vettel mögött másodikként ért célba a hercegségben, ám a verseny utolsó harmadában rendkívül kiélezett küzdelmet vívott a német versenyzővel, no meg a mclarenes Jenson Buttonnal.
A Vitaly Petrovék balesete miatt bemutatott piros zászló azonban keresztülhúzta a csapat számításait, így Alonsónak végül be kellett érnie a második hellyel.
„Ha a hétvége előtt azt mondják nekem, másodikként érünk célba 1,1 másodperccel lemaradva a győztes mögött, kérdezés nélkül beleegyeztem volna, most viszont nem tudjuk elrejteni csalódottságunkat” – mondta a csapatot irányító Domenicali.
„Fernando egész hétvégén fantasztikus volt, vasárnap pedig a győzelemért harcolt, egészen az utolsó méterig. Megérdemelt győzelem született, de kétségtelen, hogy a futam vége felé bemutatott piros zászló elvette a lehetőséget versenyzőnktől arra, hogy támadjon az utolsó körökben, kihozva a jóval kevésbé elkopott gumikból a legtöbbet.”
A szakember hozzátette, sajnálják, hogy Felipe Massa számára egy balesettel ért véget a vasárnapi futam, hiszen úgy érzik, a brazilnak is jó esélyei voltak egy szép eredményre.
„A rajtnál – miután mindenki új gumikon volt – nem sok mindent lehetett tenni. Nagyon sajnáljuk Felipét is, mert esélyes volt egy jó eredményre: a Hamiltonnal történt ütközés megpecsételte a sorsát, aztán rögtön utána a korlátban végezte.”
Domenicali elmondta, a hétvégi viadal jól mutatja, milyen gyorsan változhatnak a dolgok a Forma-1-ben, és bízik abban, hogy a két hét múlva esedékes Kanadai Nagydíjon is versenyképesek lehetnek majd.
„Csupán egy hét telt el azóta, hogy kört kaptunk Barcelonában, tehát láthattuk, milyen gyorsan változnak a dolgok, függően a pálya karakterisztikájától, és a gumik típusától.”
„Világos, hogy a helyzetünk a világbajnoki tabellát illetően rendkívül nehézzé vált, de nem adjuk fel: két olyan verseny jön, ahol papíron versenyképesek vagyunk, aztán a nyári szünet előtt majd meglátjuk, hol is állunk.”