Örülnek a tankolás visszatérésének a versenyzők

A Forma-1 Stratégiai Munkacsoportja múlt heti ülésén döntött úgy, 2017-ben ismét lehet majd tankolni a versenyek közben.


A Forma-1 Stratégiai Munkacsoportja múlt heti ülésén döntött úgy, 2017-ben ismét lehet majd tankolni a versenyek közben.

Az üzemanyag-utántöltést még évekkel ezelőtt tiltották be az F1-ben a biztonságra hivatkozva, 2017-ben azonban már ismét lehet tankolni az autókba a futamok során – ettől mindenki azt reméli, izgalmasabbá válnak majd a versenyek.

A Monacói Nagydíj helyszínén természetesen a versenyzők is elmondták véleményüket az újítással kapcsolatban, többségük örül is a tankolás újbóli engedélyezésének.

„Pár éve betiltottuk, most pedig visszahozzuk. Nem kell mindent megértenem, de versenyzőként az ember úgy látja, hogy minél gyorsabban mehet, annál jobb – márpedig így könnyebbek lesznek az autók, szóval nekem tetszik” – mondta a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.

Daniel Ricciardo szintén örül a változásnak, ő is a gyorsabb tempó miatt.

„Ha az autók ezáltal gyorsabbak lesznek és jobb köridőkre leszünk képesek, és nem kell a GP2-esek tempójával haladnunk a versenyek elején, akkor remek!” – mondta lelkesen a Red Bull versenyzője.

Fernando Alonso a számos stratégiai lehetőséget emelte ki.

„Számos stratégiai variáció lesz lehetséges. Hasznos lesz, amikor eldönthetjük, hogy mennyi üzemanyaggal kezdhetjük meg a versenyeket” – mondta a spanyol.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!